Amikor ingatlant vásárolunk, akkor általában a jövőre is tervezünk, pedig a körülmények és az élethelyzetek sokszor olyan irányba változnak, amellyel korábban nem is számoltunk. Ezért elsősorban a fiatal, első lakásvásárlóknak nehéz megtalálni a megfelelő ingatlant. A helyzetük ugyanis gyorsan változhat, és sokszor nem úgy, ahogy elképzelték.
Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint nekik mindenképpen értékálló ingatlant érdemes vásárolni, ami valóban jó befektetés. Azonban érdemes végiggondolni, hogy mire lehet valóban rámondani, hogy jó lokáció.
Rencsevics Mária szerint nagyon fontos, hogy milyen egy lokáció megítélése, imázsa. De
az is jó támpontot jelent, ha egy környék csendes, nyugodt, és közel a természet, például ott található egy közkedvelt park vagy népszerű vízpart.
Másfelől viszont a jó közlekedés, a felsőoktatási intézmények és a belváros közelsége szintén értékálló lokációvá tehet egy területet.
Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII., IX. kerületi irodájának szakmai vezetője azt hangsúlyozta, hogy alapvetően a kötött pályás közlekedés – tehát a metró, villamos – közelsége, illetve az iskola és óvoda elérhetősége, a vásárlási lehetőségek és egészségügyi intézményekkel való ellátottság tehet egy környéket ingatlanpiaci szempontból jó elhelyezkedésűvé.
Családi házas övezetekben az igényes szomszédság, a közterületek és az utak állapota, a közvetlen környezet rendezettsége is felértékelődik,
és az sem mindegy, hogy milyen fejlesztések várhatók a területen.
Az biztos, hogy egy túl zajos vagy nem túl esztétikus környezet, például a közelben található ipari vagy erősen felújítandó, esetleg bontandó épületek semmiképpen sem utalnak jó elhelyezkedésre.
Mindebből elsősorban az látható, hogy a legkülönfélébb jellegű városrészek egyaránt jelenthetnek jó, értékálló elhelyezkedést, így ezek közül elsősorban azokra érdemes összpontosítani, ami az adott ingatlanvásárló számára is értéket jelent.
Rencsevics Mária szerint Dél-Pesten a XIX. kerületben leginkább a metróközeli részek, a kerület központja, a Wekerle-telep vagy a Kertváros számít értékálló környéknek. A XX. és a XXIII. kerületben a Duna-parti, partközeli ingatlanok emelhetők ki.
A Belvárosban a turizmus által is felkapott V., XIII. kerület, illetve a IX. kerületben a József Attila lakótelepet lehet kedvezőnek mondani – tette hozzá Garaba Gergely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.