Óriási fordulat: gyorsvasút váltja fel az egyik legforgalmasabb HÉV-et – a MÁV bejelentette az elképesztő terveket
Jelenleg is zajlik a H5-ös HÉV fejlesztése, és hamarosan megjelenik a fejlesztés közbeszerzési kiírása is – mondta a kormányszóvivő Szentendrén kedden. Vitályos Eszter kiemelte, hogy a kormány szeretne eloszlatni minden kételyt és kétséget az ügyben, a H5-ös HÉV fejlesztése megvalósul.

„Nekem, mint a térség országgyűlési képviselőjének, egyértelműen az a célom és az a küldetésem, az a feladatom, hogy az itt élőknek minél komfortosabb, minél biztonságosabb közlekedést tudjunk biztosítani” – tette hozzá a kormányszóvivő, aki fontosnak nevezte, hogy a HÉV mentén fekvő nagyobb települések polgármesterei is ott voltak azon az egyeztetésen, amely az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-HÉV Zrt. részvételével zajlott, és rengeteg kérdést fogalmaztak meg.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a H5-ös HÉV gyakorlatilag 40 éve változatlan formában szolgálja a térségben élőket, a következő években teljesen meg fog újulni. A ma ismert HÉV szerepét átveszi egy 21. századi értelemben vett városi, elővárosi gyorsvasút.
Teljesen új lesz minden a vágányoktól kezdve a felsővezetéken át az áramellátásig. Akadálymentes megállóhelyek jönnek létre, ahol szükséges, liftek, mozgólépcsők épülnek. Pomázon és Szentendrén új fogadóépületek segítik majd a buszokra való átszállást és az utasok fel- és leszállását – tette hozzá a vezérigazgató.
Teljesen megújul a szentendrei HÉV
Megjegyezte, hogy vadonatúj járművek érkeznek, amelyek biztosítani fogják a szintben történő beszállást, egyterűek, légkondicionáltak, fűtöttek, és megfelelő utastájékoztatással is szolgálnak majd.
„Egy 21. századi városi elővárosi vasút veszi át a mostani szentendrei HÉV helyét 2030-ra. Az infrastruktúra kivitelezésére vonatkozó közbeszerzés márciusban fog megjelenni. A járművekre egy héten belül tárgyalásos eljárással megy tovább a beszerzés, miután a korábbi nyílt eljárásban nem érkezett ajánlat. A cél változatlan: 2029-ig vadonatúj járművek jöjjenek a vonalra” – fűzte hozzá Hegyi Zsolt.
A MÁV-vezér azzal zárta gondolatait, hogy a járművek beszerzése és az infrastruktúra-fejlesztés is európai uniós források felhasználásával valósul meg, egy mindenki számára vonzó közösségi közlekedési alternatíva jön létre Szentendre és Budapest között.
Új HÉV-ek Budapesten: ijesztő hírt közölt Vitézy Dávid az uniós pénzekről, Lázár János minisztériuma azonnal megszólalt – pontosan elmagyarázták, mi történik most
Magyarország kormánya sem a célból, sem a céldátumból nem enged: az évtized végéig új pályán, új járművekkel közlekedhetnek majd a szentendrei HÉV utasai. Először a H5 HÉV-et újítjuk meg, aztán sorban a többit – írta az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtöki közleményében.
Hozzátették, hogy a most gyártói ajánlat nélkül lezárult közbeszerzési eljárás ezt egyáltalán nem akadályozza meg. Módosított feltételekkel a lehető legrövidebb időn belül újabb tendert írnak ki, amelynek fedezetét akár hazai forrásokból is biztosítják.
A minisztérium közleménye szerint a szigorú időkorláttal felhasználható uniós forrásokról sem mond le: vizsgálja annak lehetőségét, hogy ezeket a forrásokat milyen más, fontos közlekedésfejlesztési cél teljesítéséhez rendelheti hozzá. Az országban 1300 milliárd forint értékben indultak és indulnak vasúti infrastruktúra-fejlesztések, a megmaradt forrásnak tehát bőven van másik helye, ahol az uniós szabályoknak megfelelően a magyar pályahálózat fejlesztésébe tudják fektetni.


