Hivatalos bejelentés: óriásgyár épül Magyarországon, egész Kelet-Közép-Európában nincs párja – a kormány nem sajnálta a pénzt
Nagy István agrárminiszter köszöntőjében elmondta, a kormányzat célja, hogy minden ágazatban növekedjen a feldolgozottság szintje.

Az unióban egyedüliként ezért növelték 80 százalékos szintre az agrár- és vidékfejlesztési támogatásoknál a hazai társfinanszírozás mértékét. A kormány stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, az élelmiszer- és feldolgozóiparra elkülönített forrásokra már három pályázati felhívás jelent meg.
A korábbi két felhívásban eddig 947 kérelem kapott pozitív döntést, több mint 500 milliárd forint értékben – tette hozzá a miniszter.
A Ceres Közép-Európa piacának nagyágyúja lesz
Kiemelte, hogy a Ceres beruházásához hasonló komplex fejlesztésekre eddig 320 nagyprojekt kapott támogatást, mintegy 461 milliárd forint értékben, valamint 627 kisebb feldolgozó részesült mintegy 24,6 milliárd forint támogatásban, hogy magyar alapanyagból
magasabb hozzáadott értékű, versenyképesebb terméket készíthessenek.
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szólt arról, hogy a 24,6 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását Magyarország kormánya és az Európai Unió 4,2 milliárd forint támogatással segítette.
Hatalmas üzemben fognak sülni a kenyerek
Mikos István, a társaság vállalati igazgatója a beruházásról korábban elmondta, a 14 ezer négyzetméteres üzemcsarnok a társaság által vásárolt, héthektáros területen épül fel a Ceres anyavállalata, a cseh Penam cégcsoport támogatásával. A létesítmény első üteme 100 új munkahelyet teremt. A Ceres jelenleg Győrben és Miskolcon van jelen, elsősorban napi termékeket, cipókat, toastkenyereket, kalácsokat gyártanak,
valamint egészségtudatos táplálkozásba illeszthető termékeket készítenek.
A társaság az 1953-ban alapított Győr- és Vidéke Sütőipari Vállalat jogutódja, jelenleg 200 embert foglalkoztat. A nyilvánosan elérhető cégbeszámolók szerint a vállalat nettó árbevétele 2023-ban 13 milliárd forint volt, 1,2 milliárd forint adózott eredményt elérve. Az árbevétel 2024-ben 12 milliárd forintra csökkent, 0,4 milliárd forint adózott eredmény mellett.


