BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
ORBÁN Viktor; BABIS, Andrej

Orbán Viktor kijelentette: pár nap múlva megalakul a legerősebb jobboldali frakció

A magyar kormányfő szerint: határ a csillagos ég.

„Új korszak kezdődik” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével. A három politikus közös nyilatkozatot írt alá Patrióta kiáltvány az európai jövőért címmel. 

ORBÁN Viktor; BABIS, Andrej
Orbán Viktor miniszterelnök Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel tárgyalt Bécsben / Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor a Bécsben tartott sajtókonferencián azt mondta: 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai parlamenti döntéssel lezárult. 

A kormányfő úgy fogalmazott: az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte, amely meg fogja változtatni az európai politikát.

Napokon belül megalakul a legnagyobb jobboldali frakció Európában – jelentette ki, hozzátéve: ezután „a határ a csillagos ég, de az egy másik sajtótájékoztató”.

„Új szövetség jött létre Európában három párt részvételével. Ez hazafias erőkből formálódik, és alapítói vezető szerepet játszanak országaikban. Más pártokat is várunk, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsuk Európa jövőjét – mondta Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. – Az Európai Parlament július 16-i strasbourgi alakuló ülésén bemutatjuk a csoportot, amely 

három pártból és azok képviselőiből áll, és amely politikai korszakváltást kíván indítani Európában

– közölte Herbert Kickl. – Az új reformmozgalom számára Ausztria, Magyarország és Csehország erős magot képez Európa közepén” fűzte hozzá az FPÖ elnöke, majd kifejtette: fel akarják élénkíteni Európa pluralista jellegét, és gondoskodni akarnak arról, hogy az EU nemzetei megőrizhessék sajátosságaikat. 

Andrej Babis az új európai politikai tömörülés megalakításáról azt mondta: céljuk egy olyan Európa, amely tiszteletben tartja tagállamai szuverenitását, szigorúan védi a külső határokat és támogatja a fenntartható és igazságos környezetvédelmi politikát. 

„Az együttműködés nyitott minden hasonlóan gondolkodó párt és egyén előtt” – hangsúlyozta a politikus, akinek korábbi pénzügyminiszteri és miniszterelnöki munkáját Orbán Viktor is méltatta. Andrej Babis leszögezte, közösen erősebb és ellenállóbb Európát lehet létrehozni, amely képes arra, hogy hatékonyabban megvédje összes polgárának érdekeit. A cseh politikus – akit Herbert Kickl úgy mutatott be, mint minden bizonnyal Csehország következő miniszterelnök a kulturális identitás megőrzése mellett fontosnak tartja az európai országokban minden egyes tagállam szuverenitásának erősítését.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.