BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Exminiszter korrupciós ügye borzolja a kedélyeket Romániában

Nelu Tataru a koronavírus-járvány alatt volt keleti szomszédunk egészségügyi minisztere. A politikus ellen korrupció gyanúja miatt indult nyomozás. Pártja azonnali hatállyal leváltotta.

Korrupciógyanúval indult nyomozás Romániában Nelu Tataru parlamenti képviselő, volt egészségügyi miniszter ellen csütörtökön, ezért pártja, a bukaresti kormányban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL), azonnal leváltotta őt a Vaslui megyei szervezet éléről.

ROMANIA-EU-EUROPE'S-DAY
Románia, korrupció
Romániában nem a mostani az első korrupciós ügy, amely magas rangú politikust értint / Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A huszvárosi (Husi) kórházban sebészként dolgozó volt minisztert a korrupcióellenes ügyészség (DNA) jászvásári (Iasi) kirendeltségére idézték be kihallgatásra, és – a román médiának kiszivárogtatott információk szerint – az ügyészek azzal gyanúsítják, hogy pácienseitől rendszeresen kap hálapénzt. Az utóbbi hónapokban – amióta megfigyelés alatt állt – állítólag több mint száz esetben fogadott el kisebb, 100 lej (8 ezer forint) körüli összegeket, sőt tojást és tyúkot is.

A korrupcióellenes ügyészség csütörtökön házkutatást tartott a huszvárosi kórházban, de Tataru lakását nem vizsgálhatták át, mert Romániában a törvényhozók ellen csak a parlament jóváhagyásával lehet házkutatást elrendelni, vagy előzetes letartóztatásba helyezni őket.

A december elsejei parlamenti választásokra készülő PNL sietett elhatárolódni korrupcióval gyanúsított tisztségviselőjétől.

Tataru alig érkezett meg a jászvásári DNA-hoz, amikor Nicolae Ciuca pártelnök bejelentette: a párt politikai végrehajtó testülete leváltotta őt a Vaslui megyei szervezet éléről, a liberális frakció pedig visszahívja a képviselőház egészségügyi bizottságának elnöki tisztségéből.

A liberális pártelnök hozzátette, hogy ilyen körülmények között Tataru nem szerepelhet a párt parlamenti jelöltlistáin sem.

Nelu Tataru mindössze néhány hónapig – 2020 márciusa és decembere között – állt a román egészségügyi minisztérium élén, azonban így is a tárca egyik legismertebb vezetőjének számít, megbízatása ugyanis egybeesett a koronavírus-járvány (Covid) kitörésével, amikor a válságstáb egyik vezető tisztségviselőjeként folyamatosan jelen volt a híradásokban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.