BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra

Orbán Viktor a kétoldalú együttműködést méltatva kiemelte, hogy a magyar–montenegrói kereskedelem szinte minden évben rekordot dönt, a magyar cégek pedig már most is nagy súllyal vannak jelen a montenegrói gazdaságban.

Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nincs köztük semmilyen politikai vagy gazdasági konfliktus – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Montenegró miniszterelnökével, Milojko Spajiccsal folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.

Big,Waving,National,Colorful,Flag,Of,Hungary,And,National,Flag
Fotó: Shutterstock

A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy Milojko Spajic első alkalommal érkezett hivatalos látogatásra Budapestre, ahol a kétoldalú kérdéseken kívül most európai és világpolitikai témákat is áttekintettek. Hozzátette: most zajlik a keleti világ csúcstalálkozója Kazanyban, 31 ország részévételével, majd november 7-én Budapesten lesz egy nyugati csúcstalálkozó, amelyre negyvennél több ország vezetőit várják.

A magyar kormányfő a jelenleg legfontosabb nemzetközi kérdésként az EU bővítését jelölte meg. Hangsúlyozta: most már lehet nyíltan beszélni az EU bajairól; mióta Mario Draghi volt olasz miniszterelnök közzétette jelentését, azóta ez a korábbi tabutéma szalonképessé vált.

Elmondta: az EU versenyképessége romlik, világgazdasági súlya csökken. A magyar válasz erre az, hogy szükség van frissességre és új lendületre, új erőforrásokat kell bevonni az európai gazdaságba, ennek legkézenfekvőbb módja pedig a nyugat-balkáni országok felvétele.

Kiemelte, a régióban talán Montenegró a leginkább felkészült ország. Hozzátette: ezek az országok fantasztikus teljesítményt nyújtottak az európai jogrendszer adaptációjában, ennek ellenére az elmúlt hét évben egyetlen fejezet lezárására sem kerül sor.

Úgy folytatta: az EU elhanyagolta a bővítést a nyugat-balkáni országokkal, ezért a folyamat lelassult, majd megállt. Hozzátette: a magyar EU-elnökség azt vállalta, hogy ezen az áldatlan állapoton változtatni fog. Decemberben sor kerül négy tárgyalási fejezet lezárására, ami hatalmas előrelépés, és vannak fejezetek, amelyeket 

közel hoztak ahhoz, hogy hamarosan le lehessen zárni őket.

A kétoldalú együttműködést méltatva kiemelte, hogy a magyar–montenegrói kereskedelem szinte minden évben rekordot dönt, a magyar cégek pedig már most is nagy súllyal vannak jelen a montenegrói gazdaságban. Nagyon erős a villamosenergia-kereskedelmünk, valamint az OTP pozíciója, Podgoricát számos európai várossal a Wizzair köti össze, és a 4iG már most a montenegrói távközlési piac második számú szereplője.

Orbán szerint ezt a montenegrói fél is üdvözölte a csütörtöki megbeszélésen, és kifejezetten biztatták a magyar cégeket arra, hogy jelenjenek meg komoly beruházásokkal Montenegróban. A kormányfő egyben arra kérte a montenegróiakat, hogy jelöljék meg azokat a területeket, ahol ez számukra kívánatos.

Megegyeztünk, hogy ez a jó ösvény, ezen haladunk tovább, és újabb gazdasági együttműködési területeket jelöltünk ki – számolt be a megbeszélésről Orbán Viktor.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.