BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez a nagy baja a BYD szuperolcsó autójának: Kínában négymillióba kerül, mire Magyarországra ér, már nyolcba – ezért drágul meg

A BYD Dolphin Surf elektromos autó ára Európában, így Magyarországon is megduplázódott a kínai árhoz képest. Például a 156 lóerős motorral és 43,2 kilowattóra kapacitású akkumulátorral rendelkező Comfort több mint 10 millió forintba kerül.

A BYD Seagull Kínában 4 millió forint alatt indul, míg az Európában Dolphin Surf néven futó modell 8–11 millió forint között kapható. Az áremelkedés az európai piachoz való alkalmazkodással és a szállítási költségekkel magyarázható, továbbá Kínában nagyon erős az árverseny, így a cég az export révén növeli a profitját – írja a Vezess.

FRANCE-LOGO-BYD-CAR-RAIN-LYON Ez a nagy baja a BYD szuperolcsó autójának: Kínában négy, mire Magyarországra ér nyolc millióba kerül – ezért drágul meg
Fotó: Hans Lucas via AFP

Magyarországon a három változat ára a következőképpen alakul:

  • Active: 8 090 000 forint
  • Boost: 9 840 000 forint
  • Comfort: 10 870 000 forint

A Comfort 156 lóerős motorral és 43,2 kilowattóra kapacitású akkumulátorral rendelkezik, körülbelül 310 kilométer hatótávot kínál. Számos modern és praktikus funkció van benne, például vezeték nélküli töltő, 7 colos digitális műszeregység, 10,1 colos érintőképernyő, 360 fokos körkamera.

A lökhárítók és a karosszériaelemek nagy szilárdságú acélból készültek, továbbá LFP (lítium-vasfoszfát) akkumulátorral szerelték, ami hosszabb élettartamot és garanciát (8 év vagy 200 ezer kilométer) jelent. Biztonsági felszereltsége gazdag, többek között adaptív sebességtartó, vészfékező rendszer, sávtartó és ráfutásos balesetek elleni védelem is található benne.

Egyre csak terjeszkedik a BYD

A BYD új szuperolcsó autótt dobott a piacra, a Yuan Up Pilot nevű modellt, amely Kínában most mindössze 74 800 jüanos (mintegy 10 500 dollár vagy 3,8 millió forint) áron érhető el, ez nagyjából 25 százalékkal olcsóbb a korábbi belépőmodelleknél. A pilotváltozat a BYD Blade akkumulátorának 32 killowattórás verzióját kapta, amely akár 301 kilométeres hatótávot kínál a kínai CLTC ciklus szerint. 

A kedvezőbb árért a felszereltség visszafogottabb: hiányzik például a fejlett God’s Eye vezetéstámogató rendszer, az adaptív tempomat és az automatikus sávtartás. A drágább Yuan Up modellek legalább az alap-, C szintű vezetéstámogatást biztosítják, míg a luxusmodellek, mint a Denza vagy Yangwang, ennél fejlettebb rendszerekkel rendelkeznek.

BYD: a kínai kihívó idén megelőzheti a Teslát

A BYD az utóbbi években dinamikus fejlődésének és technológiai újításainak köszönhetően látványosan felzárkózott, sőt egyes területeken már meg is előzte a Teslát az elektromosautó-piacon. Az autógyártó sikere azon alapul, hogy kihasználta Kína hatalmas belső piacát, széles és megfizethető kínálatot nyújt, miközben a cég szinte a teljes gyártási láncot kontrollálja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.