„Nagyszabású” vizsgálatot indít az amerikai kormányzat az ország bútorimportjáról – jelentette be pénteken Donald Trump elnök, ami az első lépés magasabb vámok bevezetésére egy olyan szektor számára, amelyben már így is jelentkeznek az eddigi tarifák árfelhajtó hatásai.
„Egyelőre nem meghatározott szintű vámot vetünk ki az Egyesült Államokba más országokból érkező bútorra” – írta az elnök a Truth Social közösségi oldalon.
A poszt megjelenése után a tőzsdezárás utáni kereskedésben 7,5 százalékkal zuhant a korábban Restoration Hardware-ként ismert RH bútoráruházlánc részvényeinek az értéke. A CNBC tudósítása szerint ugyanez történt több más hasonló cég, így a Wayfair és a Williams-Sonoma esetében is.
A Wayfair importálja a bútorokat, a másik két cég pedig dolgozik azon, hogy diverzifikálja az ellátási láncát.
A vizsgálat az elnök bejelentése szerint ötven napig tart,
a vámok pedig „visszahozzák majd a bútoripart Észak-Karolinába, Dél-Karolinába., Michiganbe és minden államba az országban”.
A Fehér Ház később megerősítette, hogy a vizsgálatot a kereskedelembővítési törvény 232-es cikkelye alapján végzik, amely nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ad széles körű felhatalmazást az elnöknek a vámok kivetésére.
A vizsgálat jogi alapul szolgálhat, ha a szövetségi fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezi azokat a kölcsönös vámokat, amelyeket Trump áprilisban vetett ki.
Az amerikai fa- és bútoripar 1979-ben még 1,2 millió embert foglalkoztatott, ez mára hivatalos adatok szerint 340 ezerre csökkent. Az ország tavaly 25,5 milliárd dollár értékben importált bútort, ami 7 százalékos növekedés az előző évihez képest. A két legnagyobb exportáló
Az exportáló országokra eddig kivetett vámok júliusban 0,7 százalékkal emelték a bútorárakat, bár a fogyasztói árak növekedését kordában tartották az alacsony üzemanyagárak.
A hazai bútorgyártókat és importőröket képviselő kereskedelmi csoport, az American Home Furnishings Alliance (AHFA) nem kommentálta azonnal Trump bejelentését.
Az észak-karolinai székhelyű szervezet azonban áprilisban egy iparági koalíció élére állt, amely ellenezi a vámokat a 232. szakasz alapján végzett vizsgálat keretében.
Szigorúan jogi szempontból nincs észszerű kapcsolat a faipari termékek vagy bútorok importja és az Egyesült Államok nemzetbiztonsága között
– írta akkor a szervezet a kereskedelmi minisztériumnak címzett írásbeli észrevételében.
„Másodszor, semmilyen vám nem fogja visszaállítani az amerikai bútorgyártást a korábbi szintre. A vámok káros hatással lesznek az Egyesült Államokban még mindig folyó gyártásra” – figyelmeztettek. Az elsősorban otthon gyártó La-Z-Boy részvényei mindenesetre erősödtek Trump bejelentésére.
A bútorok lennének a legújabb importtermékek, amelyek a Trump-kormány nemzetbiztonsági vizsgálatának célpontjává válnának. Csütörtökön bejelentették, hogy nemzetbiztonsági vizsgálatot indítanak az importált szélturbinák ügyében, korábban pedig a réz és más fémek voltak a célpontok.
Az egyelőre még nem világos, hogy az újabb vámok tovább emelnék-e az országspecifikus tételeket.
A Trump-kormány hónapok óta kétoldalú tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok kereskedelmi partnereivel annak érdekében, hogy helyreállítsa a globális kereskedelem egyensúlyát. A közelmúltban az Európai Unióval és Kínával kötött keretmegállapodások segítettek megnyugtatni a piacokat, de számos hosszabb távú kérdés továbbra is megoldatlan maradt.
Bármilyen új vám azonban nehéz pillanatban érné az amerikai bútoripart, amely számos kihívással szembesül.
Az olyan cégek, mint a Wayfair, több mint egy éve tapasztalják a kereslet csökkenését olyan termékek iránt, mint az új kanapék és étkezőgarnitúrák, ami részben a lassuló lakáspiac következménye, mivel a vásárlók az alacsonyabb kamatlábakra várnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.