BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra baj van az OTP-nél, ne most keresse az internetbankot

A kedden észlelt problémát követően ma ismét gond van az OTPdirekt és a WebShop szolgáltatással - olvasható az OTP Bank honlapján az ügyfeleknek szóló tájékoztatásban.

A tájékoztatás szerint technikai probléma miatt az OTPdirekt, valamint a WebShop szolgáltatás csak részlegesen érhető el, a hiba kijavításán a szakemberek nagy erőkkel dolgoznak.

Az OTP-nél a technikai probléma kedd reggel kezdődött, amikortól csak részlegesen volt elérhető a cég internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása. A hibát kedden késő estére helyreállították helyre, a szolgáltatások ekkortól ismét zavartalanul működtek ma reggelig.

A pénzintézet azt közölte: sikertelen belépés esetén javasolják az ügyfeleknek, hogy kíséreljék meg az ismételt belépést, ugyanis több százezer tranzakció sikeres volt kedden és már szerdán is.

A bank felhívja a figyelmet: a POS- terminálokon keresztül indított kártyás vásárlásokat a hiba nem érinti, így ügyfeleink az üzletekben zavartalanul tudják a bankkártyát használni.

Emellett az ügyfelek számlájára érkezett jóváírásokat a rendszer szintén kezeli. Így mindenki biztonságosan hozzáfér a rendelkezésére álló egyenlegéhez; az ATM-ek üzemszerűen működnek - közölte az OTP Bank.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.