Hol mennyire csökkennek a reálbérek?

Európa válságok sorát éli: a koronavírus okozta visszaesést követően a háború és a szankciók eredményezte energiaválság sújtja kontinensünk gazdaságát. Bár sokan az ennek nyomán létrejövő gazdasági helyzetet szeretnék krízisként, egy stresszteszten való elbukásként értelmezni, a gazdaság idénre várható 0 és 1 százalék közötti teljesítménycsökkenése messze nem ezt mutatja – tegyük hozzá, hogy más uniós országokhoz képest még a hazánknak járó uniós források visszatartása is csökkenti a beruházásokat és így a GDP-t.

De mi a helyzet a bérekkel? A havonta megjelenő kereseti adatokban 2022 szeptembere óta tapasztalunk éves alapon visszaesést, ez pedig várakozásaink szerint 2023 szeptemberében változik meg, azaz négy negyedévet ölel fel. Az idei első hét hónapban a reálkeresetek értéke 7,9 százalékkal csökkent, ami egy érdemi visszaesés. Ebben azonban nem elsősorban az alacsony béremelkedési ütem játszik szerepet: a keresetek átlagosan 13,9 százalékkal növekedtek. A problémát tehát jól láthatóan az európai szinten is magas infláció okozza, a keresetek emelkedése szemmel látható volt. 

Az elemzéshez az Eurostat kereseti és inflációs adatait használtuk fel. Az elemzés során több kérdés is felmerül:

1. Mikor kezdődött az egyes országokban a bérek értékvesztése?
2. Hol hány negyedévig csökkentek, csökkennek a reálbérek?
3. Összességében hogyan alakultak a reálbérek az egyes országokban?

A bérek értékcsökkenése az egyes országokban eltérő időpontban indult. Ha a 2020-tól kezdődő időszakot nézzük, több ország is van, ahol már ekkor mérséklődött egy-egy negyedévig a reálbér, ebben a koronavírus kapcsán bekövetkező munkaerőpiaci változások játszottak szerepet. Bár a magyar adatok alapján nem erre tippelnénk, de a reálbérek csökkenése európai szinten már 2021 negyedik negyedévében megkezdődött, amikor az adatot szolgáltató 25 tagországból 15-ben mérséklődött a bérek vásárlóereje. Ez a szám 2022 első negyedévére 19-re, a második negyedévére 22-re nőtt. Ekkor tehát három olyan ország volt, ahol nem csökkent a reálbér: Bulgária (egyetlen negyedévben sem mérséklődött), illetve Ciprus és Magyarország (a harmadik negyedévtől csökkent). Minek köszönhetők ezek az eltérések? A béremeléseket a vállalatok jellemzően az év elején hajtják végre, amikor az infláció alakulásáról még nincs pontos képük. Ebből következően a béremelkedés sokkal kevésbé volatilis, mint az infláció, a reálbér csökkenésében sokkal inkább az infláció változása játszik szerepet, mint az alacsonyabb keresetnövekedés. Márpedig hazánkban az infláció később kezdett felfutni, mint a többi országban: 2022 második negyedévében még 8 országban nagyobb inflációt mért az Eurostat, mint nálunk, a negyedik negyedévben – már nem függetlenül a háború és a szankciók hatásától – ellenben nálunk volt a leggyorsabb a pénzromlás.  

Az egyes országok összehasonlításánál két országot érdemes különösen is kiemelni, mint pozitív, illetve negatív példát. 

Ebben nagy szerepe van annak, hogy ott eredetileg is alig nőttek a bérek, míg Bulgáriában már korábban is dinamikus bérnövekedés volt, és bár az infláció két számjegyű értéket vett fel, nem tartozott a legmagasabbak közé. 

Azt, hogy milyen hosszú ideig tartott a reálbércsökkenés az egyes országokban, egyaránt mérhetjük a leghosszabb egybefüggő időtartammal, illetve azon negyedévek számával, ahol negatív volt a reálérték változása. Ha a leghosszabb egybefüggő időtartamot nézzük, akkor az átlagos időtartam 5,4 negyedév, míg ha a csökkenéssel jellemezhető negyedévekét, akkor 6,6. A visegrádi országok közül a legkedvezőbb helyzet Lengyelországot jellemezte, ott a reálbér a két mutató szerint egyaránt 4 negyedéven keresztül mérséklődött. Hazánk esetében sem sokkal rosszabb a helyzet, az egybefüggő időtartam 4 negyedév volt, míg az összes 5 negyedév. Szlovákiában az összes reálbércsökkenéssel jellemezhető időtartam 7 negyedév, ebből 6 összefüggő. A legkedvezőtlenebb helyzet Csehországot jellemzi, 8 negyedéven át (abból 7 egybefüggő) mérséklődött a reálbér. A cseh helyzet azonban nem egyedi: rajta kívül összesen 9 olyan ország volt, amelyben 8 vagy 9 negyedéven át csökkent a bérek vásárlóereje, még ha nem is egybefüggően. Lengyelország és Magyarország tehát nem szenvedett el olyan hosszú vásárlóerő-csökkenést, mint az más országokban jellemző volt. 

A harmadik kérdésre a válasz a leginkább csalóka. Nem mindegy ugyanis, hogy mihez viszonyítunk. Itt két viszonyítási alapot is kiválasztottunk – eltérő eredménnyel. A 2023. második negyedéves reálbéreket egyrészt összevetjük az egy évvel korábbi, másrészt pedig a 2019 azonos időszaki, tehát a koronavírust is megelőző reálbérekkel. Az első írja le inkább az aktuális helyzet változását, míg az utóbbi a középtávú folyamatot, tehát ez jobban kiszűri például az infláció növekedésében vagy csökkenésében lévő időbeli különbségeket.

Az adatot közlő 25 tagország közül 16-ban kisebb-nagyobb mértékben nőttek, míg 9-ben mérséklődtek a reálkeresetek. A legnagyobb reálkereset-emelkedés Szlovénia (6,7 százalék), Horvátország (6,5 százalék) és Belgium (6,3 százalék) esetében történt. A reálbérek kedvezőtlen alakulása egyben magyarázza a magyar gazdaság uniós összehasonlításban is kedvezőtlen második negyedéves teljesítményét.

Ekkor a magyar növekedési ütem 9,1 százalékos értéke az 5. legnagyobb Bulgária (19,6 százalék), Litvánia (12,6 százalék), Szlovénia (12,5 százalék) és Románia (12,2 százalék) után. Ezen az időtávon 10 tagországban csökkent a reálkeresetek értéke, köztük a régiós Csehországban 9,3 százalékkal, amely a legnagyobb volt az EU-ban. Szlovákiában a reálkeresetek 4 éves időtávon stagnáltak, míg Lengyelországban 4,5 százalékkal növekedtek.

Amint láttuk, a két mutató közötti eltérés oka, hogy hazánkban az infláció a hatósági energiaárak késői módosítása miatt későn futott fel, és így későn is kezdett csökkenni, ennélfogva a reálkeresetek éves alapú mérséklődése most még markánsabb, mint az uniós államok többségében, ugyanakkor középtávon a magyar kereseti helyzet kedvezően alakult – avagy ha egy dupla stressztesztből közel 10 százalékos reálbér-emelkedéssel kerülünk ki, akkor biztosan nem buktunk el rajta, az más kérdés, hogy alacsonyabb infláció mellett ez a 10 százalék jóval magasabb is lehetett volna. Ez ugyanakkor rámutat arra is, hogy a reálbérek növekedéséhez szükséges az infláció letörése, ennek feltétele pedig az erős és stabil forintárfolyam. Szintén fontos észrevenni, hogy a reálbérek összehasonlításánál nem szabad csak egyetlen mutatót néznünk, illetve nem mindegy, hogy mihez viszonyítunk, ha nem a teljes képet nézzük, kijöhet nagyon kedvező vagy nagyon kedvezőtlen eredmény is.