A fekete hattyúk tava: gondolatok a spanyol és portugál áramkimaradásról
Egy szakma lelkiállapotáról sok mindent elárul az, hogyan reagál egy külső, váratlan, nem kontrollálható (ún. Black Swan, Nassin Taleb híres könyve után) eseményre. A spanyol és portugál áramkimaradás megmutatta, milyen szakmai törésvonalak vannak az európai elektromos iparban. Ez a rövid írás azt szeretné bemutatni, hogy a spanyol és portugál áramkimaradás egy jó lehetőség lett volna (József Attila szavaival) „...rendezni végre közös dolgainkat...”, de sajnos úgy érzem, ez (megint) elmaradt. Ez azért baj, mert erre a szektorra sok „csapás” vár a következő hónapokban, a fent említett áramkimaradástól kezdve, az USA hisztérikus döntésein át, az algokereskedés megállíthatatlan terjedéséig: együtt és egységben jobban fel tudtunk volna készülni ezekre a kihívásokra.
Még nem tudjuk pontosan, miért omlott össze a spanyol és a portugál elektromos rendszer április 28-án délben. Szakértői bizottságok, spanyol, portugál és francia színekben, majd EU-szinten is többször és több jelentést fognak írni. De jelen írás szempontjából nem lényeges, mi lesz ezekben a tanulmányokban. Az első, ösztönös reakciók sokkal érdekesebbek, mint az alapos, képletekkel és görbékkel alátámasztott mérnöki megállapítások. Számomra két kommentár volt az, ami megmutatta, mekkora koncepcionális gondok vannak az európai elektromos iparban.
A spanyol energiaminiszter-asszony már kedden (április 30.) kijelentette, hogy ami történt, annak semmi köze sincs a megújuló termeléshez és továbbra is folytatni kell az elektromos szektor zöldítését. Fura kommentár volt ez. Azon a napon, hétfő délben az összspanyol elektromos termelés kb. 65 százaléka volt napelem, kora délután ez a részarány feltehetőleg még nagyobb lett volna, ha a hálózat addig nem omlott volna össze. Aki elég idős ahhoz, hogy emlékezzen az „agitációs propaganda” osztályra a szocializmus végnapjaiból, annak itt déjà vu érzése lehet. Az alaptételekből (az erőltetett zöldátállás politikailag korrekt) nem magyarázható külső eseményre (60 millió ember maradt áram nélkül) azzal reagál, hogy megismétli az alaptételt. Ez a szerencsétlen miniszteri nyilatkozat csak a megújulótermelés-ellenes kommentátoroknak segített: ...na látjátok, ide vezet a napelem-telepítési őrület...
Véleményem szerint ez az áramkimaradás egy kiváló lehetőség lett volna arra, hogy az EU-döntéshozók végre kimondják: a megújuló áramtermelést továbbra is támogatjuk, de azzal a feltétellel, hogy a nap-/szélenergia és a nem időjárásfüggő zöldtermelők (biomassza, geotermál stb.), valamint a hagyományos erőművek közötti arányra oda fogunk figyelni a jövőben.
Ez a „finomhangolás” egy klasszikus win-win lépés lett volna. A megújuló termelők kiemelt támogatását az EU újra kőbe véste volna, de azzal, hogy az atom, a földgáz és bizony még a szenes erőműveket is a „mumus” kategóriából vissza kell hozni az „elismert” áramtermelők közé. Sajnos ennek a fenti gondolatnak van magyar vetülete is: a magyar áramtermelés belső struktúrája torz. A MAVIR-ban túl sok a napelem, hagyományos erőmű 2011 óta nem épült, az egyetlen magyar szenes erőműről úgy beszélnek, mintha kórházi elfekvőben lenne. A magyar döntéshozók számára a spanyol és portugál áramkimaradás első és legfontosabb üzenete az, hogy ennek a PV-túlsúlyos termelési portfóliónak a jövőjét gyorsan újra kell gondolni.
Mi lehet a második üzenet? Május 2-án a portugál energiaminiszter-asszony bejelentette, hogy a spanyol és portugál határon nem indítják újra az áramkereskedést. A sajtó úgy kommentálta ezt a döntést, hogy na most aztán Portugália megmutatja az EU-nak, hogyan kell egy elektromos rendszert egyedül jól működtetni. Tenisznyelven, itt egy kettős hiba történt: rossz a lépés és rossz az irány is. Ha az EU energiapolitikájának volt valaha közös, mindenki által elfogadott alapelve, akkor az pont az volt, hogy a határkereskedelmet áramban és gázban is támogatni kell. Ez a gondolat 1998 őszétől (első „cross-border” üzlet két áramkereskedő között az EU-ban) a 2019-es nagy direktíváig (EU 2019/943 ) ott volt minden energiapolitikai döntés mögött. Ezt a spanyol és portugál áramkimaradást kihasználni az „összekapcsolt EU-rendszerek” alepelv megtámadására nem biztos, hogy a legjobb stratégiai lépés. Az európai energiaipar jövője pont a minél jobb és hatékonyabb összekapcsolásban (interconnection) van és nem az összekapcsolt rendszerről való lecsatlakozásban. Magyarország szempontjából a nemzeti elektromos hálózatok összekapcsolása különösen fontos. Mint fent említettem, a magyar elektromos termelés belső struktúrája nem ideális: ha süt a nap, túl sok áram van az országban és exportálni kell, viszont hajnalban és este több a hazai fogyasztás, mint a termelés, és beindul az import.
Ezért különösen fontos az, hogy minden környező országgal van nemzetközi elektromos összeköttetése a MAVIR-nak: ez a magyar határkereskedelem EU-szinten is jegyzett sikertörténet.
Reméljük, a magyar döntéshozók nem követik a fent említett portugál döntést és marad az iparági konszenzus a határkapacitások kiemelt fontosságáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.