BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb külföldi jött Magyarországra

A gazdasági válság ellenére nőtt Pest megyében tavaly a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma és az ott eltöltött vendégéjszakák száma, míg Budapesten az országosnál is kedvezőtlenebb idegenforgalmi tendenciák érvényesültek

A KSH adatai szerint Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2009-ben összesen 2 millió 289 ezer vendég szállt meg, 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Országosan 8,3 százalékos volt a csökkenés mértéke. Az utazási kedv csökkenése a belföldi és külföldi vendégek esetében egyaránt tapasztalható volt: 11-11 százalékkal kevesebben érkeztek a fővárosi szálláshelyekre, mint egy évvel korábban.

Az időszakon belül a legnagyobb, mintegy 26 százalékos vendégszám-csökkenést februárban mérték, amely az év folyamán fokozatosan mérséklődött, decemberben pedig kis mértékű növekedésbe váltott át. A legtöbb, 264 ezer vendég augusztusban érkezett Budapestre, de a vendégszám az idegenforgalmi elő-, fő- és utóidény valamennyi hónapjában meghaladta a 200 ezer főt.

A vendégek 2009-ben mintegy 5 millió 402 ezer vendégéjszakát töltöttek el a főváros kereskedelmi szálláshelyein, szintén 11 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ez a csökkenés a külföldi és belföldi vendégéjszakák számának sorrendben 10 százalékos és 15 százalékos mérséklődésének eredménye.

A külföldi vendégéjszakák közel kétharmadát az Európai Unió országaiból érkezett vendégek adták. Az ezen országokból érkező turisták összesen 3 millió 48 ezer éjszakára vették igénybe a fővárosi szálláshelyek szolgáltatásait, 8,4 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb küldő országok közé sorrendben Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, az Egyesült Államok, Spanyolország és Franciaország tartozott, amelyek közül Franciaország és Olaszország kivételével valamennyi ország esetében csökkent a Budapestre érkező turisták vendégéjszakáinak száma.

Pest megye kereskedelmi szálláshelyein ugyanakkor 2008-hoz képest 2,8 százalékkal több, 327 ezer vendég szállt meg. A vendégszám-növekedés a vendégforgalom több mint héttizedét adó belföldi vendégek 5,0 százalékos növekedéséből adódott, a külföldi vendégek száma viszont, az előző év azonos időszakához képest 2,6 százalékkal csökkent.

Az időszakon belül február, május, valamint október és november kivételével valamennyi hónapban növekedett a vendégek száma. A legnagyobb bővülés az idegenforgalmi főidényben következett be: mind júliusban, mind pedig augusztusban 20 százalékkal több vendég látogatott el a Pest megyei szálláshelyekre, mint egy évvel korábban. A legtöbb vendéget szintén ebben az időszakban regisztrálták: számuk júliusban elérte a 35 ezret, augusztusban pedig 39 ezer fölé emelkedett.

A vendégek 2009-ben összesen 637 ezer vendégéjszakát töltöttek el a megye kereskedelmi szálláshelyein, 3,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A növekedést a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák számának 7,4 százalékos emelkedése okozta, amelyet lerontott a külföldi vendégéjszakák számának 6,8 százalékos csökkenése.

A külföldi vendégéjszakák 74 százalékát az Európai Unióból érkezők adták: összesen 123 ezer éjszakára érkeztek a megye kereskedelmi szálláshelyeire, 5,4 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A legtöbb éjszakára sorrendben a Németországból, Romániából, Olaszországból, Nagy-Britanniából, Hollandiából és Ausztriából idelátogató turisták maradtak. Közülük Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Hollandia esetében emelkedett a vendégéjszakák száma. Jelentősen nőtt az Egyesül Államokból érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma: az amerikai turisták csaknem 9 ezer éjszakára vették igénybe a megyei szálláshelyek szolgáltatásait, 37 százalékkal többre, mint egy évvel korábban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.