BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ne legyen az a jelszó, hogy jelszó

A közelmúltban infokommunikációval foglalkozó portálok felhasználnóinak belépési adatai kerültek nyilvánosságra. A csaknem 200 ezer bejelentkezési jelszó azt mutatja, hogy a felhasználók továbbra sem törik sokat a fejüket a jelszókon.

Gizmodo, Lifehacker – többek között ezek a portálok is a Gawker Media tulajdonában vannak és egy hacker támadást követően több mint 188 ezer, a Gawkerhez tartozó oldalakon használt belépési jelszó került nyilvánosságra. Az összesített adatok azt mutatják, hogy az elvileg az informatika iránt érdeklődő felhasználók sem sokkal tudatosabbak az adatvédelem terén, mint mások.

A legnépszerűbb jelszó ugyanis: 123456, a második helyezett pedig az, hogy jelszó, vagyis password. A számsorok egyébként kifejezetten népszerűek a netező körében, általában egymást követő számjegyekkel, attól függően, hogy éppen mennyire van szükség, de nagy népszerűségnek örvend az 111111 jelszó is. Egyébként tavaly 10 ezer Hotmail felhasználó adatai is közkézre kerültek és ebből kiderült, hogy az átlagfelhasználók jelentős része szintén az 123456 jelszót kedveli, annak ellenére, hogy ezeket az egyszerű kódok pillanatok alatt megfejthetőek, tekintve, hogy a hackerek is ismerik ezt a jelenséget.

A The Wall Street Journal blogja megjegyzi, hogy a szinte minden honlapon tömegesen használt jelszókon felül az IT portálok látogatói szívesen alkalmaznak olyan csemegéket, mint "blahblah", de nagy számban képviseltetik magukat az X-Akták rajongók is, ezt mutatja, hogy sokan Mulder ügynök jelszavát használják (trustno1, ne bízz senkiben).

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.