Tönk szélén az amerikai szénbányászat

John Pierpont Morgan 1902-ben a szénbányászat megmentője volt, a nevét viselő bankház, a JPMorgan Chase viszont ma könnyen az egyik sírásója lehet. Akkor a bérsztrájkot és a szénárak elszabadulását sikerült kezelni a bank közreműködésével, amit Theo­dore Roosevelt elnök hálásan meg is köszönt Morgannek.

A bank most a hitelcsapok elzárásával kényszeríti térdre az ágazat szereplőit, amiért legfeljebb a részvényesek és a zöldek részéről kaphat köszönetet. A JPMorgan Chase a napokban bejelentette, hogy ezután sem Amerikában, sem más fejlett országban nem hajlandó finanszírozni a széntüzelésű erőművi beruházásokat. A fejlődő országokban viszont nem állnak le, mondván: ott a szén versenyképes alternatíva lehet. Előzőleg hasonló irányú döntéseivel a Bank of America, a Citigroup és a Morgan Stanley is világossá tette, hogy a szénbányászat kora Amerikában lejárt. A Bank of America vezérigazgatója, Brian T. Moynihan annyi „engedményt” tett, hogy a kihátrálás – amit ők átmenetnek neveztek – fokozatos lesz.

Amint azt Chiza Vitta, a Standard & Poor’s árupiaci elemzője a The New York Timesnak érzékeltette, az ipar valamennyi területén a hullámhegyek és -völgyek ritmusosan követik egymást, a szénipar azonban egyértelműen leszálló ágban van, innen lehetetlen a visszakapaszkodás. Hatványozottan igaz ez az ágazati szereplőkre: a múlt héten a világ legnagyobb szénbányászati magántársasága, a Peabody Energy jelezte, hogy ha nem változik a helyzet, akkor csak hetek kérdése, és csődvédelemért folyamodik – hasonlóan három vezető amerikai versenytársához. A Peabody a bankoktól már nem jut pénzhez, coloradói és új-mexikói bányáinak eladása pedig megakadt, ott épp a vevőnek, a Bowie Resource Partnersnek akadtak finanszírozási gondjai, nála 650 millió dollár előteremtése okoz gondot. A Peabodynál még reménykednek a túlélést jelentő üzlet létrejöttében, bár optimizmusuk lassan kincstári jelleget ölt.

A szénipartól való elfordulásukat a bankok a globális felmelegedés elleni fellépésükkel, a megújuló források támogatásával indokolják, ám a valóságban prózai okok húzódnak meg: az emelkedő kockázatok és veszteségek riasztják el őket a nyersanyagárak mostani zuhanásába belerokkanó ágazattól. Igazságtalanság lenne a bankokon elverni a port, hiszen a magántőke-társaságok és a fedezeti alapok is magukra hagyták a szeneseket. Az olajiparban viszont már az árak emelkedésére spekulálnak, ezért a hihetetlenül olcsóvá vált cégek papírjai kiváló befektetési célpontnak tekinthetők.

A Peabody árfolyama viszont egy év alatt 97 százalékkal csökkent, a cég most 46 millió dollárt ér. Azért csak ennyit, mert a bezárandó bányák rekultivációjának irdatlan költségeire nincs kellő fedezete, az minden bizonnyal az államra marad. A másik, washingtoni döntést igénylő kérdés az ellátásbiztonság, hiszen a szenes erőművek még ma is az ország energiaellátásának harmadát adják. Ha leáll a helyi kitermelés, felszökik a kínai import, s vele tart az ár is. Akkor viszont már nehéz lesz talpra állítani a Peabodyt, amely a múlt héten egy 71 millió dolláros adósságát nem tudta törleszteni. Más kérdés, hogy John Pierpont Morgan életrajzírója szerint a mai helyzetben még az egykori bankár is visszavonulót fújna.