BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erre lehet számítani az idei búzatermés kapcsán

A tavalyinál alacsonyabb mennyiség, de javuló minőség jellemzi az idei búzát – áll a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójában.

A búza minősége nemcsak a termelők vagy a pékek gondja, a minőség, és az ezzel sok tekintetben összefüggő ár a nemzetgazdaság szempontjából is jelenetős. „Az aratás még a legtöbb helyen hátra van, de az első minták már beérkeztek a Concordia Közraktár Zrt.-hez tartozó Gabona Control laboratóriumába” – hívta fel a figyelmet dr. Halmos Gábor, a Zrt. vezérigazgatója.

Aratják a búzát Somogyjád határában. Fotó: Lang Róbert

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a Gabona Control laboratóriumába először a jobb minőséget megcélzó gazdálkodók búzamintái érkeznek be. Idén az érés utolsó fázisában a kevés csapadék miatt a szemek nem tudtak mindenhol teljesen kifejlődni, így az úgynevezett hektolitertömeg értékek első tapasztalataink szerint alacsonyabbak lesznek a tavalyi, 81,2 kg/hektoliter átlagnál.

A fehérje és sikértartalmak a kisebb termésátlag miatt idén kicsit magasabbak lesznek. Eddig nem volt csapadékos az aratás, így nincsenek csírázott szemek, az ezt megmutató esésszám értékek a korábbiakhoz hasonlóan jól alakulnak.

A búza árát ugyanakkor, mivel tőzsdei áruról van szó, nemcsak a hazai termés mennyisége és minősége befolyásolja. A külföldi, akár tengerentúli termés és az egyre növekvő fordulókészletek (az év végéig vagy a következő aratásig fel nem használt, raktárakban maradt gabona mennyisége) is komoly hatással vannak a búza piaci árára – mutatott rá a cégvezető.

Kevésbé látja borúsnak az idei búzatermés mennyiségét a földművelésügyi miniszter, legalábbis az aratási szemlével egybekötött sajtótájékoztatóján a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság, Karcagi Kutatóintézet búzatáblájánál ez derült ki. Fazekas Sámdor szerint ugyanis az aratás eddigi tapasztalatai alapján az átlagosnál valamivel magasabb hozamú és jobb minőségű gabonatermés várható. A politikus emellett megnyugtatott mindenkit: az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása biztosítva van.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.