BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem fújják le a Saudi Aramco részvénykibocsátását

A szaúdi energiaügyi miniszter cáfolta azokat az értesüléseket, hogy lefújták a Saudi Aramco szaúdi állami olajtársaság részvénykibocsátását.

A miniszter közleményében azt írta, hogy „a kormány továbbra is kitart terve mellett, hogy a megfelelő időbe piacra dobja az olajcég részvényeinek egy részét”.

A Reuters korábban arról jelentett négy vezető ágazati forrásra hivatkozva, hogy Szaúd-Arábia letett az Aramco részvényeinek tőzsdei kibocsátásáról.

A Saudi Aramco 2016 januárjában jelentette be, hogy összesen 49 százalékos részesedését dobják piacra tíz év alatt.

Első lépésben legfeljebb 5 százaléknyi tulajdonhányad eladására kerülhet sor 100 milliárd dollár értékben.

Legutóbbi információk arról szóltak, hogy a szaúdi kormány a rijádi tőzsde mellett egy, vagy több külföldi tőzsdén helyezi el az olajtársaság részvényeit. Külföldi helyszínként a New York-i értéktőzsdéről hallani a legtöbbet, de állítólag még mindig versenyben van például Torontó és London.

Az Aramco részbeni privatizálásával tervezik finanszírozni Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös Vízió 2030 néven ismert tervét, amely a kőolajtól túlságosan függő gazdaság átalakítását irányozza elő.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.