BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Iskolakezdés, és két hét múlva beteg az egész család – de mitől?

Sok családban jól ismerik a jelenséget, hogy a nyáron makkegészséges rohangáló gyerekek ahogy visszatérnek az iskolába, sorra megbetegednek: köhögnek, náthásak, akár többszöri visszaeséssel. Ráadásul a szülők is elkapják az iskolakezdés után hazahurcolt kórokozót, és a szeptember-október folyamatos betegeskedéssel telik. Meg lehet-e ezt úszni valahogy?

Sok családban ismerős az a jelenség, hogy a nyáron makkegészséges rohangáló gyerekek ahogy visszatérnek az iskolába, sorra megbetegednek: köhögnek, náthásak, akár többszöri visszaeséssel. Még az a remény is hiábavaló, hogy felsőben, vagy középiskolában a gyerek kevesebbet lesz beteg, mert a tapasztalat gyakran az, hogy a többség ott folytatja, ahol alsóban abbahagyta. Alig indul el a tanév, az iskolakezdés után rögtön felüti a fejét valami baj, a fél osztály köhög és náthás lesz. 

Pediatrician,Doctor,Injecting,Vaccine,To,Child
pandémia
koronavírus-járvány
oltás
vakcina
védőoltás
gyerek oltás
Az iskolakezdés, a közösségbe visszatérés új fertőzéseket is elindíthat, ezért betegednek meg gyorsan a gyerekek / Fotó: Shutterstock

Dr. Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Világgazdaság kérdésére, hogy mi a háttere a jelenségnek, azt mondta: a zárt térben jelenlévő 20-30 gyerek könnyen elkaphatja a közösségbe bekerült kórokozót.

A szülő azt érzékeli, hogy a nyári szünetben a gyerek sokat volt levegőn, mozgott, sok zöldséget, gyümölcsöt evett, és nem érti, miért lesz rögtön beteg, miért nem győzi le a nyáron felturbózott immunrendszer. Kántor Irén a jelenség illusztrálására elmondta, hogy a kórházban dolgozó orvosok is, amikor elmennek két hét szabadságra, és visszatérnek a kórházba, gyakran megbetegszenek, mert az immunrendszerük „elszokott” a szabadság alatt a kórházi flórától. Ez történik az iskolában is, a gyerekek újra találkoznak, valaki bevisz egy bakteriális vagy vírusfertőzést, és a fél osztály elkapja.

De miért lesz a szülő betegebb?

Azt is sok esetben átélik a szülők, hogy ugyanazzal a betegséggel a gyerek vígan elvan, sokkal könnyebben megbirkózik, míg a felnőtt családtagokat meg leteríti ugyanaz a fertőzés. Ennek hátterében a felnőttek stresszes életvitele áll, rajtuk több a teher – magyarázta a doktornő. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lenne szabad elfelejteni a pandémia idején jól megtanult higiéniai szabályokat.

 Az iskolában és otthon is gyakran kell szellőztetni, kezet mosni, és nátha vagy köhögés esetén szigorúan zsebkendőt kellene használni.

Hangsúlyozta azt is, hogy rendelkezésre állnak a védőoltások, például az influenza ellen is, és a gyerekek esetében érdemes megfontolni a szamárköhögés elleni oltás ismételt felvételét, hiszen a betegség újra fellángolt. A várandósoknak különösen fontos lenne, mert ezzel tudják a csecsemőt megvédeni a halálos kimenetellel is végződhető szamárköhögés ellen. Ahol iskolás, óvodás gyerek van, és várandós az anya, mindenképpen konzultáljon a védőnővel vagy az orvosával ebben a kérdésben.
A vitaminok tekintetében dr. Kántor Irén úgy fogalmazott, észszerű mennyiségben szedheti ezeket a gyerek, de a szülők mindig hiteles forrásból tájékozódjanak. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete a honlapján megtalálható digitális kelengyét ajánlja, ahol a szülők valóban megbízható információkat találnak. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.