BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirúgták a horvát MVM vezérét

Eltávolították posztjáról Frane Barbaricot, a horvát állami energiaipari vállalat, a HEP vezérigazgatóját. A hivatalos ok egy villa illegális építése volt, ám a vezérigazgatót a nyár óta támadják az általa irányított vállalatnak kárt okozó gázügyletek miatt.

Egy sokak szemét szúró villa építése miatt váltotta le Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a HEP állami energiavállalat vezérigazgatóját, Andrej Plenkovicot. A Hvarban folyó építkezés miatt pénteken a Spliti Városi Állami Ügyészség vádat is emelt.

Mennie kellett Frane Barbaricnak. Fotó: HEP

A vezérigazgató jelezte, hogy az építményt a saját költségén lebontja, de hiába, és amúgy sem ez lehetett leváltásának a fő oka. A Fenix Magazin híre szerint – amely a horvát Hina hírügynökség jelentését is idézi – az ellenzék már hónapok óta követelte Frane Barbaric leváltását, elsősorban a „gázt egy centért” ügy miatt. Az illegális építkezés már csak hab volt a tortán, bár a miniszterelnök valóban ezt követően jelentette ki, hogy már nincsenek meg az előfeltételei a vezérigazgató megtartásának a pozíciójában. (A hírről számos horvát lap is beszámolt.)

Nagyot bukott a HEP a gázeladásokon

Az említett gázeladás miatt az idén nyáron robbant ki a botrány. 

A HEP előzőleg állítólag úgy adott el földgázt, hogy azzal több millió dolláros vesztesége keletkezett.

Amikor az ügyletek kitudódtak, a parlamenti ellenzék órákon át faggatta Davor Filipovic gazdasági minisztert, a HEP vezetőit, a Plinacro gázvezetéki társaságot, valamint a Hrote és a Hera energiavállalatot, arra próbálván választ kapni, hogy ki a felelős a többletgáz értékesítése kapcsán felmerülő kudarcért. Egyúttal Barbaric felmentését követelték, majd október közepén a „Legtöbb Képviselő Klubja” benyújtotta a parlamenti eljárás lezárását, amely a HEP igazgatóságának felmentésére kötelezi a kormányt. Mivel Plenkovic nem volt hajlandó elbocsátani Barbaricot, az ellenzékben felmerült, hogy a vezérigazgató zsarolja a miniszterelnököt. Még olyan vádak is voltak a lap szerint, hogy Plenkovic „a saját szükségleteire vesz ki a tortából”.

Új vezért kereshetnek a HEP-nek. Fotó: HEP

 

Építkezés kiemelten védett területen

Mozemo Sandra Bencic országgyűlési képviselő szombaton felszólította a miniszterelnököt, hogy mondja el a nyilvánosságnak, miért nem tudja öt hónapja meneszteni a HEP igazgatótanácsának vezetőjét. Bár Plenkovic előzőleg visszautasított minden ellenzéki kérést – mondván, gázügyben majd akkor dönt, amikor a kormány –, ma mégis azt mondta, hogy Barbaric elbocsátását az eljárási rend szerint hajtják végre.

A spliti ügyészség vádja szerint Barbaric 2022 márciusa és ez év májusa között befektetőként az építési törvényt megsértő építkezéseket végzett a Hvar-szigeti Zastraziscében. Barbaric állítólag tudta, hogy ez Horvátország számára egy kiemelten védett tengerparti rész, amely egyébként is kívül esik az építési területeken. Nem is kapott rá építési engedélyt. A lakóépület egyemeletes, de épült egy másik, földszintes, nyeregtetős ház is, valamint egy feszített víztükrű medence gépházzal és víztartállyal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.