Kiöregedőben a magyar atomszakma: rejtély, ki dolgozik majd a Paks II. atomerőműben

„Az atomiparban a fő hazai cél a Paks II. Atomerőmű megépítése, de a beruházás árnyékában nem kapnak kellő figyelmet a nukleáris tudást megalapozó és fenntartó kutatások és az oktatás folyamatos támogatása” – mondta a Világgazdaságnak Horváth Ákos, az Energia21 kezdeményezés tagja, a Budapesti Kutatóreaktort üzemeltető Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója. Pedig ezeken a programokon keresztül lehetne feloldani a szakemberképzés hiányosságait.

A félreértés elkerülése végett: egyrészről Magyarországon kiváló minőségű villamosmérnök-, gépész-, vegyész- és más képzés folyik, de azokat a szakembereket, akik nukleáris közegben fognak dolgozni, fel kell vértezni a szakmájukhoz tartozó szakismerettel („nuklearizálni” kell a megszerzett tudást). Másrészt azon szakemberek számára, akik tudományos szempontból támogatják a nukleáris ipart, vonzó kutatási programokat lenne célszerű indítani, amelyekben megtapasztalhatják, hogyan ér össze az ipar és a tudomány – magyarázta Horváth Ákos.
Kezdeményezések persze akadnak, de Magyarország nukleáris stratégiájának figyelembevételével igazából egy összehangolt, országos méretű, a kiemelt oktató- és kutatóhelyek bevonásával történő oktatási és kutatási programra lenne szükség.

Nincs pályázati pénz, se országos program

A főigazgató elmondta, hogy a saját területén nemigen láthatók a nukleárisszakember-képzést elősegítő állami programok, folyamatos pénzügyi támogatások. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) utoljára talán Pálinkás József vezetése idején írt ki ilyen tárgyú pályázatokat, azóta nincs előrelépés. (Pálinkás József 2015 és 2018 között volt a hivatal elnöke.) Azokban az években viszont két program is segítette a nukleáris kutatók munkáját, egyben azt, hogy a terület vonzóvá váljon a tudományos szakemberek számára, és megismerhessék a tudományos eredmények felhasználását valós erőművi körülmények között. 
Horváth Ákos nem a nagy összegű támogatásokat hiányolta, hanem a nukleáris tudás fenntartásának a folyamatosságát, ezt emelte ki az Energia21 szervezésében általa tartott előadáson is. Ott és a lapunknak is elmondta azonban, hogy 

Ám ezek a kiírások is leálltak, mert közeledett a blokkok 2032 és 2037 közötti végleges leállítása. Az azóta megcélzott üzemidő-hosszabbítás tükrében azért változhat a helyzet, bár egyébként sem az atomerőmű dolga egy kutatóintézet eltartása. Ahogyan a Paks II. zrt. feladata sem, hiszen a projektcég a két új blokk kivitelezésére jött létre.

Kulcsfontosságú szakmák öregedtek el

Nukleáris képzésre, kutatásra pillanatnyilag csak az intézetek és kutatóhelyek alapköltségvetése áll rendelkezésre. Ez két forrást jelent. Az egyik a Tudományos Akadémiából (MTA) kivált Hun-Ren költségvetése. Ez viszont – most először – célzott alapkutatásokat is szolgál, ilyen az MTA idejében nem volt. A másik a Budapesti Műszaki Egyetem oktatási kerete, de az egyetem ezenfelül ilyen célra nem kap támogatást, így nehezen birkózik meg az oktatási feladatokkal. Bár más egyetemeken, például Dunaújvárosban már létrehoztak ilyen kapacitásokat, de ez sem megy folyamatos támogatás és másokkal összehangolt oktatási program nélkül. Közben már alig van radiokémikus, nukleáris energetikus mérnök, sugárvédelmi szakember, ezek a szakmák mostanra elöregedtek. Pedig ezekre a szakismeretekre a következő 60 évben is szükség lesz, így az feltétlen elvárás, hogy ezek a foglalkozások újra attraktívak legyenek.

Kilátástalannak tűnő küzdelem

„Ezekről folyamatosan tárgyalunk, és minden érintett programra reagálunk – válaszolt a főigazgató –, például néhány éve beadtunk anyagokat az S3 stratégiára.” Az S3, azaz a Smart Specialisation Strategy az uniós kohéziós források olyan kiosztási szándéka, amelyben a pénzek az adott régió erősségének fejlesztését segítik. Az S3 programot Magyarországon jól kezelte az NKFIH: munkatársai végigjárták a megyéket, találkoztak a vállalkozásokkal, hogy felmérjék a helyi kitörési lehetőségeket. „Mi is elmentünk több helyszín ilyen roadshow-jára, és elmondtuk, hogy az adott megyében milyen kutatási projektet érdemes szerintünk támogatni. Közben felkerestük azokat a minisztériumokat, amelyeknek közük volt a nukleáris fejlesztésekhez, kutatásokhoz.” 

– jelezte Horváth Ákos, aki az MTA elnökénél kilincselve sem járt jobban.

A finnek megoldották

Bár a magyarországi atomipari kutatások pörögtek az említett 2015–2018-as időszakban, az csak három év volt, holott az ilyen munkának folyamatosnak kellene lennie. Finnországban például benne van az áram árában egy összetevő, amely a nukleáris kutatásokat szolgálja. A pénzt évről évre pályázaton osztják ki. (Magyarországon például a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból lehetne kutatásra pénzt fordítani.)

Nem szerencsés az uniós példa

A hazai forrás hiánya arra vezethető vissza Horváth Ákos szerint, hogy e téren Magyarország az uniós mintát követi, amelyben azonban a nukleáris kutatás nem szerepel a fejlesztendő stratégiák között. Az atomellenes németek és osztrákok minden nukleáris jellegű kezdeményezést alapból kihúznak. Emiatt a hazai minisztériumok által átvett európai sablonokban sem jelenik meg, hogy Magyarországnak fontos a nukleáris energia, és a fenntartásához szükséges tudás. „Legalább arra kellene odafigyelni, hogy nyugdíjba mennek például azok a tudományos szakemberek, akik a kilencvenes években elvégezték a paksi biztonsági felülvizsgálatokat, és az ő pótlásukra mindenképpen ki kellene képezni 50-60 szakembert” – közölte Horváth Ákos.