Örményország: megbékélést hozhat az EU

A napi egymillió hordó olajat szállító Baku-Tbiliszi-Ceyhan vezeték mintegy 16 kilóméterre halad attól a tűzszüneti vonaltól, ahol még manapság is rendszeresen összecsapnak az örmény és azeri csapatok. A két ország konfliktusa még a szovjet időkben kezdődött (elsőként a térség számos területi-etnikai konfliktusai közül), és 1991-ben nyílt háborúba csapott át Hegyi Karabah (Nagorno Karabah) hovatartozása miatt. 1994-ben a terület örmény ellenőrzés alá került egy hatalmas, Azerbajdzsán területének 8 százalékát kitevő "ütközési zónával" együtt.

Örményországot azonban győzelme valódi harapófogóba zárta. Az ősellenség Törökország 1993-ban lezárta a közös határt, Örményország számára csak északon Grúzia, délen pedig Irán irányába hagyva kijárást. Miközben pedig Azerbajdzsánnak annyira megszaladt olaj- és gázkészleteinek köszönhetően, hogy ma már többet költ hadseregére, mint amekkora a teljes örmény költségvetés, az energiahordozókkal nem rendelkező Örményország akárhányszor bajba kerül, amikor az orosz-grúz konfliktus miatt megakad a Grúzián keresztül érkező orosz gáz.

Segíthet az örmény-azeri rendezésben, hogy az EU keleti partnerségi programja közös platformra állította a két országot. A régiós együttműködéssel kapcsolatban egyaránt hangoztatnak kételyeket és táplálnak reményeket Jerevánban. Alexander Iskandaryan, a Kaukázusi Intézet nevű civil szervezet igazgatója egy nemrég tartott jereváni sajtóbeszélgetésen kifejtette: a Dél-Kaukázus olyannyira vegyes, hogy mint régió valójában nem is léteik. Az európai szomszédsági politika (ENP) szerinte Örményország számára "európai szomszédsági falat" jelent, lévén Törökország a Nyugat.

Ennél is sarkosabban fogalmazott Stepan Safaryan, az örmény törvényhozás egyetlen ellenzéki pártjának (Örökség Párt) parlamenti képviselője: szerinte az ENP megbukott, és csak remélni lehet, hogy a térségben azt felváltó keleti partnerség eredményesebb lesz.

Ambiciózus tervek

A kormánynak ugyanakkor ambiciózus tervei vannak a régiós gazdasági szálak megerősítésére. Moushegh Toumasyan gazdasági miniszter-helyettes a régiós projektek közül egy internetes és távközlési fejlesztéseket célzó világbanki programot emelt ki, de az észak-déli irányú autópálya kiépítése és a vasúthálózat modernizálása ugyancsak az ország elszigeteltségét lesz hivatott enyhíteni.

A valódi áttörést Jereván számára persze a török kapcsolatok rendezése jelentené, ami az azeri megbékélésnek is lökést adhatna. A pénteken kinevezett új török külügyminiszter, Ahmet Davutoglu már ígéretet is tett az eddigieknél aktívabb régiós külpolitikára: mint mondta, a problémakerülő szomszédsági politika helyett a jövőben a közös előnyök maximalizálására törkeszik majd. Örményországgal hosszú utat kell még bejárni, hiszen a két szomszéd csak diplomáciai kapcsolatot sem ápol egymással.

A jereváni és az ankarai kormány a múlt hónapban bejelentetett egy - részleteiben nem ismertetett - "útitervet" a diplomáciai kapcsolatok felvételére és a határ megnyitására. A két ország közötti ellentétek mélységét azonban jól illusztrálja, hogy a bejelentés nyomban az örmény kormány elhagyására késztette a koalíciós pártok egyikét, az Örmény Forradalmi Szövetséget.

Az örmény népirtás elismerése a legnehezebb kérdés

Az akkor még nem véglegesített döntést Kiro Manoyan, a párt egyik vezetője azzal feltételezéssel indokolta, hogy a kormány meghajlott a viszony rendezéséhez szabott török előfeltételeknek. Ezek értelmében Jerevánnak el kellene állnia attól a követeléstől, hogy Ankara elismerje az I. világháború idején elkövetett, 1,5 millió örményt elpusztító népirtást, és ki kellene jelentenie, hogy semmiféle kártérítése igénye nincs Törökországgal szemben. A korábban hangoztatott török előfeltételek között szerepelt az is, hogy Örményország rendezze Hegyi Karabah ügyét.

Ha mint Edvard Nalbandyan külügyminiszter állítja, az utiterv nem is tartalmazza ezeket az előfeltételeket, a két ország közötti megbékélés elfogadtatása nem ígérkezik könnyűnek Örményországban. Minden örmény családnak vannak olyan tagjai, akik a népirtás során pusztultak el, és gyakran még ma is úgy nevelik a fiatalokat, hogy a törkökre ellenségként tekintsenek.

Általános a vélekedés, hogy az első lépést - a népirtás elismerésével - a törököknek kell megtenniük . Örményországban is belátják, hogy a szembenézés a múlttal hatalmas traumát jelentene a török társadalom számára - ám a beismerésre mégis inkább nekik lenne szükségük, nem az örményeknek - mondta Suren Manukayan, az örmény népirtás múzeumának igazgató-helyettese azon a napon, amikor - mint április 24-én minden évben - emkékezők tízezrei keresik fel a múzeumnak is helyet adó emkékparkot Jerevánban.

Törökországban meg is indult már a vita a történelem eme szégyenfoltjáról. Miután 2007-ben Iszambulban török nacionalisták megöltek egy török-örmény újságírót, török értelmiségiek online petíció formájában kértkek bocsánatot az örményektől az 1915 és 1917 között történtekért. Azok a törökök pedig, akik felkeresik a jereváni múzemot, többnyire ugyancsak bocsánatkérő szavakat írnak a vendégkönyvbe.