„Az utolsó alkalom, amikor egyetértettek a politikai erők”

„Nagy Imrének és társainak újratemetése 1989. június 16-án egyik kiemelkedő csúcspontja volt a rendszerváltás 1987-88-ban kezdődő folyamatának. Az eseményt sokan egyenesen a rendszerváltással azonosítják” – nyilatkozta lapunknak Tischler János.

A történész szerint az újratemetés a Kádár-rendszer temetése is volt egyben, amikor is rehabilitálták az addig ellenforradalomként emlegetett ''56-os eseményeket. Hasonló csúcspont volt még a rendszerváltás alatt az NDK-s menekültek átengedése a magyar-osztrák határon 1989. szeptember elején, a köztársaság kikiáltása október 23-án, és az első szabad választások 1990-ben.

Tischler János szerint minden társadalmi rendnek kell, hogy legyen egy születési mítosza, amire vissza lehet gondolni. 1990-től Nagy Imre és társainak újratemetése vált mítosszá, amikor megszületett az új rendszer, és a békésen megemlékező hatalmas tömeg kinyilvánította, hogy megszűnt a Kádár-rendszer legitimációja.

Az ''56-os eseményeket 20 éve még kevesen ismerték részletesen, azt azonban már tudták, hogy nem ellenforradalmár gazembereket, hanem nemzeti hősöket temetnek el újra. A rendszer tagadása motiválta ekkor a jelenlévőket.

„Az ellenzék akkor még egységesen ítélte meg az újratemetést, az utolsó olyan alkalom volt, amikor még egyetértettek a különböző politikai erők” – emlékeztetett az 1956-os Intézet munkatársa. Közös volt a véleményük, hogy pellengérre kell állítani a Kádár-rendszert, ebben egyetértette Csurka István, és Konrád György is. Tischler szerint a pártok, mint 1991 óta rendszeresen, most sem fognak együtt ünnepelni. Lengyelországban azonban a szejm törvénybe iktatta az 1989-es rendszerváltást, s elismerik minden fél érdemeit az eseményekben.

A rendszer páni félelemben volt az esemény miatt. „Alaptalanul rettegtek, mivel az emberek nem azért mentek az utcára, hogy autókat borogassanak fel, vagy hogy meglincseljék a pártfunkcionáriusokat”  – mondta Tischler. Az újratemetést a Történelmi Igazságtétel Bizottsága szervezte, nem a hatalom, ezért úgy érezte a felső vezetés, hogy a dolgok irányítása kicsúszik a kezéből. Több rétegű készültség volt, még azt is átbeszélték, hogy esetleg mikor lenne szükség arra, hogy tüzet nyissanak a téren levőkre. Belügyminiszteri utasításra mozgósították a hálózati személyeket, funkcionáriusokat. Jelentéseket kellett készíteniük, és arra készítették fel őket, hogy csitítsák a tömeget. Jelentős rendőri erők voltak készültségben.

„Az újratemetés meggyorsította a rendszerváltás folyamatát, legkésőbb ekkor kellett megérteni, hogy már nincs támogatása Kádárék hatalmának” – hangoztatta a történész. „Néhány nappal később már összeült az Ellenzéki Kerekasztal, és 1989 nyarán már eldőlt, hogy lesz rendszerváltás, csak a sebessége volt kérdéses. A lengyelországi események is felgyorsították a folyamatot, de tovább léptünk a lengyeleknél. Lengyelországban ugyanis mandátumokat biztosítottak a hatalomnak, míg Magyarországon az ellenzék ebbe már nem ment bele. A választások előtt lett a lengyeleknek köztársasági elnökük Wojciech Jaruzelski révén, míg Magyarországon Göncz Árpádot már a szabad választások után választotta meg a parlament.”

„Nagy Imre összetett személyiség volt, de az utolsó két éve mindent fölülírt, amiért korábban lehetett őt kritizálni” – mondta az 1956-os Intézet munkatársa. Tischler szerint arról is beszélni kell amit a 30-as, és 40-es években csinált. Még mai is sokan leegyszerűsítve beszélnek róla: egyes baloldali emberek számára áruló, egyes jobboldaliaknak pedig kommunista. „1956-os cselekedetei, és, hogy utána élete árán is felvállalta a forradalmat azonban olyan nemzeti hőssé tették, mint Batthyány vagy Kossuth” – mondta Tischler János.