BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törvényalkotásban Orbán lemaradt Gyurcsány mögött

Jövő héten véget ér az országgyűlés őszi ülésszaka, a Policy Agenda megvizsgálta, hogy a kormány törvényalkotási programja hogyan teljesült.

Legjobban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, leggyengébben a Vidékfejlesztési Minisztérium teljesítette a kormány által előzetesen meghatározott feladatokat. Az adatokból kiderül az is, hogy a kormány, vállalásainak 62 százalékát teljesítette eddig.

A mostani adatokból az látszik, hogy az eredetileg vállalt 42 törvényjavaslatból 27 került benyújtásra, ez 62 százalékos teljesítmény. Összehasonlításképpen, 2006 őszén a 37 törvényalkotási feladatból 26-ot teljesített a Gyurcsány-kormány, ez 70 százaléknak felel meg. 

A mostani ülésszakban az nagy elmaradásban van a Vidékfejlesztési Minisztérium, ahol mindössze 33 százaléka készült el az eredetileg benyújtandó törvényeknek, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium is az átlagnál (62 százalék) gyengébb, csak 44 százalékos teljesítményt nyújtott. Feltűnő a külügyi tárca passzivitása is a jogalkotás terén, mivel egyetlen feladatuk lett volna, de azt sem teljesítették.

A legnagyobb elmaradások tartalmilag a nemzetgazdasági tárcánál vannak, ahol a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról szóló közepes terjedelmű szabályozást novemberben kellett volna benyújtani az Országgyűlésnek. Ez azért is kellemetlen a kabinet számára, mivel a kormány 29 pontos gazdasági akciótervének hangsúlyos eleme volt ez az intézkedés. Ennek keretében kívánt a kormányzat segítséget nyújtani a lakáshitelük törlesztő-részletének emelkedése miatt nehéz helyzetbe került családokon.

Ugyanúgy az NGM-nek kellett volna kidolgoznia a foglalkoztatáspolitikai területet érintő jogharmonizációs célú jogszabályok módosítását is. Ez az elvileg nagy terjedelmű szabályozási csomag, többek között az Országos Érdekegyeztető Tanácsról, vagy a Munka Törvénykönyvéről szóló szabályok változtatását kezdeményezte volna. Az eredeti tervek szerint decemberben kell beadnia ezt az anyagot a kormánynak, de a tárca honlapján még a szabályozás tervezete sem szerepel. Ugyanígy hiányzik az elkészült joganyagok közül az, amelyik a piacfelügyeleti rendszert tenné átláthatóbbá a kereskedelemben, és az eredeti tervek szerint napirendre került volna a fogyasztóvédelmi törvény módosítása is, de ennek az előkészületei sem látszanak.

A kormány ígéreteivel ellentétben a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban nem került kidolgozásra és benyújtásra a sportról szóló törvény, amelynek kapcsán az eredeti tervek szerint alapvetően módosították volna a terület jogi szabályozását. De ugyanígy elmaradásban van a kabinet a hulladékgazdálkodásról szóló törvény nagy terjedelmű módosításával, a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslattal, illetve az agrárkamarákról szóló törvényi szabályozás változtatásával. Ez utóbbiak a Vidékfejlesztési Minisztérium feladatkörébe tartoznak.

A tárcák közül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium teljesített a legjobban, mivel az általa vállalt feladatok 82 százalékát elvégezte, csupán két törvényjavaslattal nem készült el ebben a félévben. A KIM teljesítményét mutatja, hogy a törvényalkotási programon felül, további 11 javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, így ebben a tekintetben is túlszárnyalták a többi tárcát.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.