Tárki: Egyre több fiatal nem költözik el a szüleitől

Az emberi életpálya során a szülőkről való leválásnak, a felnőtté válásnak és az önálló család alapításának kiemelt jelentősége van. A fiatalok szempontjából az utóbbi harminc év egyik legfontosabb változása, hogy idősebb korban költöznek el szüleiktől, mint azt korábban tették. 1990-ben a 20-39 éves korosztály ötöde (21 százalék), 2000-ben harmada (34 százalék), 2011-ben pedig több, mint harmada (37 százalék) élt szülei háztartásában, gyermekstátuszban. Eközben csökkent azok aránya, akik párkapcsolatban és gyermekükkel élnek 40 éves koruk előtt: míg a rendszerváltás idején a fiatalok több, mint fele (56 százalék) élt saját alapítású családban, addig napjainkra ez alig több mint a fiatalok harmadára (37 százalék) jellemző. Így 2011-re a 20 és 39 éves fiatalok épp ugyanakkora aránya él még szüleivel gyermekként, mint amennyien már saját családjukban gyerekükkel – holott két évtizeddel korábban még több mint kétszer annyian éltek párkapcsolatban gyermekükkel, mint otthon szüleikkel. Kevéssé látványos, mégis jelentős változás történt még az élettársi kapcsolatban élő fiatalok arányát tekintve, hiszen míg 1990-ben a fiatalok mindössze  1 százaléka élt így, addig 2011-re már 7 százalékuk – írja a Tárki.

Összességében mégis a legfontosabb trend az elmúlt több, mint 20 évben az, hogy a fiatalok jóval később kezdik az önálló családi életüket, és jóval tovább élnek saját szüleikkel, gyermeki státuszba ragadva. A szülőktől való elköltözést, az új család alapítását sok minden késlelteti. Nyilvánvalóan szerepe van annak, hogy a fiatalok a 2010-es évek elején sokkal később lépnek tartós párkapcsolati formába, mint azt a korábbi évtizedek fiataljai tették. Ha (egyáltalán) házasságot kötnek, akkor azt később teszik, ha gyermeket vállalnak, akkor azt is idősebben vállalják, mint korábban. A tartós párkapcsolat kialakítása és a gyermekvállalás tehát nem hat olyan kényszerítő erővel a szülői házból való elköltözésre, mint korábban.

A demográfiai események mellett más életesemények időzítése, időtartama, gyakorisága is az irányba hat, hogy a rendszerváltás óta sokak számára egyre jobban elhúzódik a szülőktől való elköltözés. Így például nyilvánvaló hatása van a felsőoktatási expanziónak, ami meghosszabbítja a tanulás éveit, és kitolja az elköltözést. A felsőfokú oktatásban való növekvő részvétel mellett az is szerepet játszik, hogy a diplomaszerzés időpontja sokaknál kitolódott. A felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt és alatt is a diákok egy része külföldön tanul, esetleg külföldön vállal munkát, illetve gyakrabban váltanak szakokat, hallgatnak át más intézményekbe, mindezek pedig megnyújtják a diplomázás előtti időszakot. A 2010/2011-es tanévben a felsőoktatásban tanuló 241 ezer nappali tagozatos hallgatónak valamivel több, mint egyharmada 23 éves vagy idősebb volt – derül ki a tanulmányból.

A tanulmányok befejezése után sem olyan zökkenőmentes a munkaerő-piaci integráció, mint korábban volt, ami szintén az elköltözés kitolásának irányába hat. A KSH 2009-es adatfelvétele szerint a 15–34 éves nem tanuló népesség 16 százalékának még sohasem volt legalább 3 hónapig tartó munkája.

A szülőkről való kései leválásban szerepet játszik az is, hogy az önálló lakáshoz jutás egyre nehezebb, hiszen az önkormányzati bérlakás szektor visszaszorulásával, a tőkeigényes lakásvásárlás vagy a rendkívül magas költségekkel járó lakásbérlet jöhet csak szóba, ha valaki szeretne a szüleitől elköltözni. A hitelfelvétel nemcsak nehezebbé vált, és egyre nagyobb terheket rótt a hitelt igénybe vevőkre, hanem a 2000-es évek második felében, különösen a világméretű válság évei alatt, rendkívül sok családot döntött teljes bizonytalanságba. Ez nyilvánvalóan hosszú évekre visszaveti majd a hitelfelvételek gyakoriságát, hiszen az egyébként sem stabil munkaerő-piaci környezetben a fiataloknak még a pénzpiaci bizonytalanságokkal is számot kellene vetnie.