BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb bűnbakot találtak a világ tüdejének felgyulladásáért

A környezetvédők bírálatainak célkeresztjébe került Evo Morales bolíviai államfő, akinek mezőgazdasági politikáját teszik felelőssé az erdőtüzekért, amelyek május óta 950 ezer hektárnyi terület pusztítottak el a latin-amerikai ország keleti részén – írta az AFP francia hírügynökség kedden.

Környezetvédelmi szervezetek nyomására a baloldali vezető vasárnap elfogadta több térségbeli ország és Spanyolország segélyfelajánlását a tűzzel folytatott harchoz. Az ország Brazíliával és Paraguayjal határos keleti részén található Pantanal – a világ legnagyobb mocsaras területe – hetek óta lángokban áll.

Morales egyúttal bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti választási kampányát. A politikus negyedszer indul az elnöki címért októberben.

A környezetvédők elsősorban azért bírálják Evo Morales bolíviai államfőt, mert támogatja a föld felégetésének gyakorlatát annak érdekében, hogy nőjenek a mezőgazdasági művelés alá vonható területek.

Leonardo Tamburini, a Cejis nevű civil szervezet igazgatója elmondta: az állam a gazdasági élet szereplőivel egyetértésben azon dolgozik, hogy megnyissa az utat az intenzív mezőgazdasági termelés előtt az ország keleti részén. A megtisztított területeken aztán génmódosított szóját vagy cukornádat ültetnek, esetleg legelőként használják őket – tette hozzá Tamburini.

Fotó: RAPHAEL ALVES / AFP

A környezetvédők kifogásolják, hogy az állam 2016-ban növelte az erdőirtás engedélyezett mértékét, illetve idén júliusban lehetővé tette, hogy ellenőrzött körülmények között gyújtott tűzzel végezzék el a növényzet elpusztítását.

Az ellenőrzött felégetések engedélyezése támadás a földanya és az állampolgárok jogai ellen, mert kihat az ökoszisztémára és a környezetre, amelyben mindannyian fejlődünk

– figyelmeztetett a különféle NGO-kat tömörítő, Unitas nevű ernyőszervezet. Tamburini rámutatott, hogy Evo Morales kormánya szembemegy mindazzal, amit az elnök eddig képviselt. Az ajmara Morales az ország első indián származású elnöke. Az államfő eddig a természeti értékek harcos védelmezője volt, és támogatta a Földanya Jogainak Egyetemes Nyilatkozatát, amely az amerikai indiánok kezdeményezésére jött létre.

„A kormány eltért filozófiai és ideológiai elveitől, amelyeknek köszönhetően 2006-ban hatalomra került, és ehelyett egy kizsákmányoló fejlődési modellt követ” – húzta alá.

Bolívia az elmúlt években számos nemzetközi befektetési megállapodást kötött – a többi között Kínával – földgáz- és lítiumkészletének kiaknázása érdekében.

A latin-amerikai ország 2021-ig szeretne a világ negyedik legnagyobb lítiumtermelőjévé válni.

Morales a következőt válaszolta a bírálatokra: „Ha áradások vannak – Evo Morales hibája, ha szárazság van – Evo Morales hibája, ha tüzek tombolnak, az is Evo Morales hibája”.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.