Űrviharok pusztítanak a Föld szomszédságában

Az Európai Déli Obszervatóriummal (ESO) együttműködésben üzemeltetett ALMA antennarendszerrel egy csillagászcsoport először észlelt közvetlenül szeleket a Jupiter légkörének középső részén – írta meg az Origo. Az 1990-es években történt üstökösbecsapódás utóhatásainak elemzésével a kutatók rendkívül erőteljes széláramokat fedeztek fel, amelyek sebessége a Jupiter pólusainak közelében eléri az 1450 km/h-t is. A csoport nemes egyszerűséggel „a Naprendszer egyedülálló meteorológiai szörnyetegei„ megnevezéssel illette őket.

Mint olvasható, a Jupiter leginkább vörös és fehér felhősávjairól ismert:

a mozgó gázfelhők örvénylését a csillagászok hagyományosan a Jupiter légkörének alsó részében fújó szelek követésére használják. A Jupiter pólusai környékén a szakemberek a sarki fényként ismert élénk ragyogást is megfigyelték, amelyek pedig a bolygó felsőlégkörének intenzív széláramaival vannak kapcsolatban. Eddig azonban a kutatók nem tudták közvetlenül mérni a szélmintázatot a két légköri réteg között, a sztratoszférában.

A Jupiter sztratoszférájában a szélsebességet nem lehet mérni a felhők mozgásának követésével, mivel a légkör ezen részében nincsenek felhők. A természet azonban alternatív lehetőséget kínált fel a kutatóknak, amikor 1994-ben a Shoemaker–Levy 9 üstökös darabjai látványos tűzijátékot eredményezve az óriásbolygóba ütköztek.

A becsapódások új molekulákat hoztak létre a Jupiter sztratoszférájában, amelyek az ott fújó szelek szárnyán azóta is mozgásban vannak.

A Thibault Cavalié (Laboratoire d'Astrophysique de Bordeaux, Franciaország) által vezetett csillagászcsoport most ezen molekulák egyikének, a hidrogén-cianidnak mozgását követte, hogy közvetlenül mérhesse a Jupiter sztratoszférájának „futóáramlásait” (jetek). A kutatók a „jet„ kifejezést a földi légkör futóáramlataihoz (jet streams) hasonló, nagy sebességű, szűk keresztmetszetű légáramokra használják.

https://www.youtube.com/watch?v=JPtsAVAFryo

A leglátványosabb eredmény a 400 m/s sebességet is elérő erős futóáramlások jelenléte a pólusok közelében megfigyelhető sarki fények alatt

– kezdi Cavalié. Az 1450 km/h-nak megfelelő szélsebességek a kétszeresét is meghaladják a Jupiter Nagy Vörös Foltjában előforduló legnagyobb sebességeknek, és háromszor akkorák, mint a legerősebb földi tornádókban mért szélsebességek.