BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenkit visszaenged a Twitterre Elon Musk

Az üzletember szavazást írt ki, amelynek eredménye az lett, hogy minden kitiltott kapjon amnesztiát.

Amnesztiát hirdetett a Twitter tulajdonosa csütörtökön a közösségi oldal korábban felfüggesztett felhasználóira vonatkozóan. Elon Musk az általa meghirdetett szavazás eredményére hivatkozva azt írta, hogy „ez a nép hangja, illetve hogy Az emberek szóltak”. Az amnesztia jövő héten lép életbe. A fiókok feloldására a választ adók 72 százaléka voksolt igennel a közösségi médiaoldalon.

Fotó: AFP

Az intézkedés azokra vonatkozik, akiknek kizárását nem törvénysértő, vagy kirívó tartalom közlése előzte meg – tette hozzá a cégvezető. Média tartalomfigyeléssel foglalkozó civil csoportok a lépés nyomán arra hívták fel a figyelmet, hogy a jövőben megnövekedhet a gyűlölködő megnyilvánulások száma a közösségi médiumon, részben, mert a cégtől az elmúlt hetekben elbocsátott, vagy önként felmondást választó alkalmazottak egy része tartalommoderátorként dolgozott. 

Ugyanakkor Elon Musk múlt héten saját Twitter-oldalán azt írta, hogy a vállalt új politikája a szólás szabadsága, de nem az elérés szabadsága, azaz a gyűlöletkeltő és negatív megnyilvánulásokat kivonja.

 

A Twittert október vége óta tulajdonosként irányító milliárdos üzletember szerdán azt is kilátásba helyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a Twitter 2020 októberi döntésének hátterére vonatkozó információk részleteit, amellyel az elnökválasztás előtt néhány héttel letiltotta Joe Biden akkori elnökjelölt fia, Hunter Biden számítógépének tartalmáról szóló, és a jelenlegi elnökre kényes sajtóértesülés közlését. 

Elon Musk érve szerint erre a lépésre a közbizalom helyreállítása érdekében lenne szükség.

Elon Musk a múlt hétvégén arról döntött, hogy visszaállítja két ismert személyiség, és egy szatirikus kiadvány fiókját. Újra elérhetővé tette a konzervatívokhoz közel álló jól ismert kanadai pszichológus Jordan Peterson, valamint Kathy Griffin humorista, színésznő fiókját. Mellettük a Babylon Bee internetes oldal is ismét követhetővé vált.

Múlt pénteken Elon Musk Donald Trump 2021 januárjában felfüggesztett fiókjának sorsáról indított szavazást a Twitter felhasználói között, és a válaszadók túlnyomó többsége egyetértett az előző elnök fiókjának feloldásával is. Donald Trump erre reagálva azt közölte, hogy nem tervezi ismét igénybe venni a Twitter kommunikációs csatornáját, de saját fiókját nem törölte.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.