BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktort levideózták, ahogy a tusnádfürdői beszédét írja

Megmutatta Orbán Viktor miniszterelnök, hogyan írja a hét végén Tusnádfürdőn elhangzó beszédét. Azt is elárulta, hogy jól szórakozik.

„Hogy halad elnök úr a beszéddel?” – kérdezték Orbán Viktortól, aki egy felvétel alapján éppen a beszédét írta Tusnádfürdőn.  

Hát azt nem tudom. Én jól szórakozom közben itt üldögélve (…) intellektuálisan jól szórakozom, de hogy beszéd lesz-e belőle, az egy másik dolog

– válaszolta a magyar kormányfő. A videó alapján egy kertben volt a miniszterelnök, egy fa árnyakéban dolgozott a beszédén, mögötte pedig egy függőágy volt kifeszítve, azonban az nem derült ki, hogy pontosan hol készülhetett a felvétel.

Orbán Viktor a második napját tölti Erdélyben, az előzetes tervek szerint a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati napján tartja meg szokásos beszédét. Korábban a Világgazdaság is beszámolt a hírről, miszerint a keddtől vasárnapig tartó nyári szabadegyetem helyszínén román nacionalisták tervezik megzavarni a magyar kormányfő beszédét

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.