BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tucat embert tartóztattak le az Iszlám Állammal való kapcsolat miatt Törökországban

Összehangolt támadásban 34 embert fogtak el.

A török hatóságok 34 embert tartóztattak le szombaton az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy összehangolt műveletben – jelentette be Ali Yerlikaya belügyminiszer az X közösségi oldalon.

Összehangolt akciót végzett a török rendőrség (képünk illusztráció)
Fotó: Ozan Kose / AFP

A letartóztatottak közül mindenki külföldi állampolgárságú volt, és az Interpol vörös riasztásának megfelelve nemzetközi elfogatóparancs volt velük szemben érvényben – áll a közleményben, amelyben hozzáteszik, hogy a rendőrség engedély nélkül tartott pisztolyokat is lefoglalt.

Az Iszlám Állam tagjai az utóbbi években számos fegyveres vagy robbantásos merényletet követtek el Törökországban. A török hatóságok fokozták az Iszlám Állam elleni műveleteket, miután két fegyveresük a múlt héten egy isztambuli templomban a vasárnapi mise közben meggyilkolt egy embert.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter pénteken az ügyben folyó nyomozással kapcsolatban bejelentette, hogy a török hatóságok 25 embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a gyilkossághoz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.