BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: a köztársasági elnök kiírta az idei választások időpontját

Sulyok Tamás köztársasági elnök alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – közölte a Sándor-palota.

A közlemény szerint az első alkalommal egy időben tartott választásokra 2024. június 9-én kerül sor. A köztársasági elnök közleménye az eddig is ismert, a jogszabályokból kikövetkeztethető időpont hivatalos megerősítése.

Budapest, 2023. május 1.A Sándor-palota a Budai Várnegyedben, a Szent György téren. A palota eredetileg a Sándor család otthona volt (innen a neve). Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ötlete nyomán 1867-ben a magyar állam előbb kibérelte, majd 1881-ben végleg megvásárolta kormányrezidenciának. 1867–1945 között (kisebb megszakításokkal) a mindenkori magyar miniszterelnök rezidenciájaként szolgált, többször kormányülések színhelye is volt. A második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, utána sokáig múzeumi raktárnak használták. Külső arculatát csupán 1989-1990-ben javították ki, teljes helyreállítását pedig 2000–2002 között végezték el. A belső terek az eredeti, két világháború közötti állapotokat tükrözik. A palota 2003-óta Magyarország köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelye is.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Az új köztársasági elnök hivatalossá tette a választások időpontját.
Fotó: Róka László/MTI

Tavaly májusban ugyanis eldőlt, hogy a 2024-ben esedékes európai parlamenti választásokat 2024. június 6. és 9. között tartják. Mivel az alaptörvény módosításával a kormány összekapcsolta az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat, már akkor nem volt kérdéses, hogy a két választást június 9-én, szokás szerint vasárnap rendezik meg.

 

 


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.