Scholz és Macron - Európa béna kacsái

Az uniós választások után új hatalmi centrumok jöhetnek létre Európában. Scholz és Macron vezető szerepe nem működik, befolyásuk egyre csökken az EU-ban.  

Kevesebb mint két hét van hátra az európai parlamenti választásokig. Emmanuel Macron francia elnök berlini látogatása az európai egységet lett volna hivatott demonstrálni. Egy, a Politico című lapnak nyilatkozó francia diplomata szerint Macron célja az volt, hogy német kollégájával, Olaf Scholzcal együtt „meghatározza a napirendet” és „stratégiai prioritásokat jelöljön ki” Európa jövőjével kapcsolatban. Ezzel csak annyi a probléma, hogy az uniós választások előtti közvélemény-kutatások erősen abban az irányba mutatnak, hogy nem ők fújják majd a passzátszelet a voksolás után.

Scholz és Macron – fagyos a viszony

Ennek hátterében nem csak az áll, hogy a francia és a német politikus közötti viszony köztudottan fagyos. Az elmúlt időszak a két európai nagyhatalom közötti hatalmi harcról szólt – gyakran nyilvános és a diplomáciában szokatlanul erős üzengetésekkel. A franciák azzal vádolják a németeket, hogy szűk látókörűek, és a kormánykoalíció megosztottsága miatt képtelenek határozott álláspontot, egy egységes Európát képviselni. Berlin viszont azzal vág vissza, hogy a franciák Ukrajna-politikája finoman szólva is felelőtlen; nonszensz, hogy Macron európai csapatokat akar küldeni a frontra. 

A háttérben azonban nem csak az áll, hogy Scholz és Macron egyre inkább béna kacsának tűnnek uniós vezetőtársaik szemében, politikailag meggyengülve a hazai frontokon, és képtelenek megegyezni egy közös európai jövőképben.

Mindkettőjükre megalázó vereségek várnak a szélsőjobboldali, radikális pártoktól a június 6–9.. között rendezendő európai parlamenti választásokon. 

• Macron esetében Marine Le Pen Nemzeti Tömörülés pártja 16 százalékponttal győzheti le a francia elnök centrista Renaissance csoportját. 
• Scholz szocialistáit pedig az a veszély fenyegeti, hogy a jobboldal a megalázó harmadik helyre szorítja vissza őket.

„Kénytelen lesz elfogadni, amit kap”

A gazdasági problémák, a személyes ellentétek, valamint a politikai erőtlenség keveréke mérgezővé válhat; alááshatja a két európai csúcsvezető tekintélyét és befolyását az európai parlamenti választások utáni, a kulcspozíciókról döntő tárgyalások során. Ebben a helyzetben meglehetősen kilátástalannak tűnik egységes európai napirendről szónokolni. 

– mondta a lapnak egy magas rangú konzervatív politikus Brüsszelben.

A német–francia motorhiba egyik közvetlen következménye, hogy az uniós csúcsállások versenye kevésbé kiszámíthatóvá válik. Normális esetben Scholz és Macron arra használná fel berlini találkozóját, hogy összehangolják az Európai Bizottság és a Európai Tanács elnöki posztjára vonatkozó elképzeléseiket. Az Európai Központi Bank élén a francia Christine Lagarde áll. A hagyományos forgatókönyv szerint így, az EU legbefolyásosabb pozícióját – a bizottság elnöki posztját – egy német vagy német érdekkörbe tartozó jelölt kapná, akit a berlini koalíció automatikusan támogatna. Franciaország egy befolyásos második pozícióra aspirálna, például a verseny- és iparpolitikát lefedő ügyvezető alelnöki pozícióra.

Felborul a megszokott koreográfia

Macron azonban nem támogatja Ursula von der Leyent, annak ellenére, hogy a bizottság jelenlegi elnöke többször is megpróbálta elnyerni a támogatását. A francia elnök ismét előhúzta a cilinderből az olasz Mario Draghit, az Európai Központi Bank korábbi vezetőjét. 

Párizs általában az örök másodhegedűs szerepét játssza Berlin mögött az európai zenekarban, ám folyamatosan ő szeretné vinni a prímet. Ennek többnyire csak az lesz a vége, hogy viszonylag sikeresen zsarolja Berlint, engedményeket kényszerít ki a németektől. Macron most is nagyon határozottnak és eltökéltnek tűnik, de érdekérvényesítési potenciálja – a várható választási vereség miatt – messze elmarad a Párizs által korábban megszokott szinttől. Elképzelhető forgatókönyv az is, hogy a nagy végső alkudozásnál, a választási eredmények ismeretében, amikor az uniós vezetőkből álló Európai Tanács dönt a csúcspozíciókról, végül beáldozza Draghit, vagy megelégszik ismét egy másodhegedűsi pozícióval az olasz politikus számára. (Kérdés persze, hogy Draghi elvállalná-e ezt.)

Ugyanakkor játszhat arra is, hogy 

Egy vezető német szociáldemokrata politikus, Markus Töns egy interjúban felvetette annak lehetőségét, hogy Von der Leyen helyett Draghi mellett foglal állást. Ez viszont azt mutatja, hogy nem csak a hárompárti és egymástól nagyon eltérő (szociáldemokrata, szabaddemokrata, zöld) értékrend béklyójában vergődő német kormánykoalícióban húzódnak meg erős törésvonalak, de a koalíció legerősebb pártján, a szocdemeken belül is. 

Még csak nem is morogtak

Macron németországi látogatása kétségkívül nagyon fontos diplomáciai esemény. Francia államfő 24 év óta nem járt hivatalos úton Németországban, ráadásul Macron látogatása egybeesik az ország demokratikus alkotmányát rögzítő német alaptörvény 75. évfordulójával. Jelzésértékű az is, hogy a francia elnök Frank-Walter Steinmeier német elnök meghívására érkezett az országba. A diplomáciai fontosságon túl persze Macron szeret más módon is szerepelni a hírekben – a nagy bejelentések embere. (Más kérdés, hogy ezekből többnyire semmi nem valósul meg aztán.)

Látogatásának második napján, Drezdában

hogy ösztönözze a beruházásokat az európai iparba, a mesterséges intelligenciába és a környezetbarát projektekbe. A jelenlegi helyzetben egy ilyen kijelentés inkább viccesnek tűnik, mintsem komolyan veendő tervnek. Ráadásul Berlin már egyszer rámordult a franciákra, amikor Macron a Sorbonne-on tartott beszédében hasonló nagy ívű víziókat vázolt fel. A drezdai beszédre még csak komolyan vehető reakció sem érkezett a németektől.