BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna újabb amerikai katonai támogatást kap

Még alig érkezett meg a 60 milliárd dolláros amerikai támogatás, Antony Blinken újabb 2 milliárd dolláros katonai finanszírozást jelentett be Kijevben. Az amerikai külügyminiszter szavai azt sugallják, hogy Ukrajna a jövőben számíthat még hasonló támogatásra.

Washington további 2 milliárd dollár (710,9 milliárd forint) külföldi katonai finanszírozást biztosít Ukrajnának – jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán. A külügyminiszter Kijevben, a Dmitro Kulebával közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be ezt. Blinken úgy hivatkozott a katonai támogatásra, hogy „ez az első ilyen jellegű”, ami azt sugallja, több is követheti.

Blinken, Kuleba Ukrajna
Ukrajna újabb amerikai katonai támogatást kap / Fotó: AFP

„A támogatás nemcsak a ma szükséges fegyverek biztosítását segíti Ukrajnának, hanem azt is, hogy az ország hosszú távon fektessen be saját védelmi ipari bázisába” – mondta Blinken. A The Kyiv Independent szerint

az Egyesült Államok „siet”, hogy lőszert, páncélozott járműveket és rakétákat szállítson a frontvonalra.

Anatolij Antonov orosz amerikai nagykövet nemrég azt nyilatkozta, hogy az amerikai kormány által bejelentett újabb segélycsomag Ukrajna részére válasz az orosz erők sikerére a fronton. A diplomata megjegyezte: az amerikai adminisztráció nem foglalkozik azzal, hogy az általuk küldött fegyverek polgári objektumokat semmisítenek meg Oroszország területén.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.