BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent az EU-ban élő ukrán menekültek száma

Januártól áprilisig közel százezer fővel csökkent az unióban élő ukrán menekültek száma.

Míg januárban még 4 303 115 azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában, addig számuk februárra 4 234 595 főre, márciusra 4 211 495 főre, április végére pedig 4 198 490 főre csökkent – derül ki az Eurostat hétfői jelentéséből.

Civilians evacuated to Vovchansk refugee camp after Russian attacks in Kharkiv, ukrán menekült
Sok ukrán menekült ugyanakkor nem hagyja el az országot, csak az országon belül változtat helyet / Fotó: AFP

A 2022. február 24-i orosz invázió után Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

Melyik országokban él a legtöbb ukrán menekült?

Mint írják, a tagállami adatok szerint a legtöbb átmeneti védelmet biztosító jogállással rendelkező ukrajnai menekült április végén Lengyelországban (953 930) és Csehországban (345 405) élt, ám Németországból erre a hónapra nem érkeztek adatok. Az áprilisi uniós adatok így Németország és Spanyolország esetében a márciusi adatokkal számolnak. Márciusban 1 301 790 fő élt Németországban. 

Áprilisban Romániában (3275), Svédországban (1855), Bulgáriában (1780) és Szlovákiában (1250) nőtt leginkább az ukrán menekültek száma, míg a legnagyobb csökkenést  Csehországban (18 970) és Hollandiában (8415) jegyezték fel.

Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva április végén Csehországban (31,9), Litvániában (27) és Lengyelországban (26) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,4 volt. A kedvezményezettek 45,7 százalékát a felnőt nők, 32,8 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 21,5 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.

Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 35 545, az elmúlt hónapban 580 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.