BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jemeni kormány: a húszik foglyul ejtették nemzetközi szervezetek több munkatársát

Több ENSZ-ügynökség és más nemzetközi segélyszervezetek tagjait is foglyul ejtették a húszi lázadók.

A jemeni húszi lázadók foglyul ejtették több ENSZ-ügynökség és más nemzetközi segélyszervezetek legalább 15 jemeni munkatársát – közölte pénteken a nemzetközileg elismert jemeni kormány több tisztségviselője. Állításuk szerint a fővárost, Szanaát és az ország északi részének javát ellenőrzése alatt tartó lázadó csoport biztonsági erői nemzetközi szervezetek irodáihoz és több alkalmazott otthonához vonultak ki a csütörtökön végrehajtott rajtaütéssorozat során, amelyben ENSZ-ügynökségek – köztük a világszervezet emberi jogi ügynökségének, fejlesztési és világélelmezési programjainak, valamint a különleges megbízott irodájának – kilenc alkalmazottját vették őrizetbe.

Houthis release 113 prisoners in Sanaa
Fotó: Anadolu via AFP

A húszi hírszerzés fegyveresei foglyul ejtették továbbá az amerikai Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) három munkatársát és egy helyi emberi jogi csoport három alkalmazottját,

illetve egyikük feleségét, emellett pedig telefonokat és számítógépeket foglaltak le – tudatták a kormánytisztviselők.

A közléseket a jemeni húszi lázadók és az érintett szervezetek nem kommentálták. Segélyszervezetek, emberi jogi aktivisták és ügyvédek arra szólították fel a húszikat, hogy azonnal engedjék szabadon a fogvatartottakat, ha nem akarják, hogy az ország teljesen elszigetelődjön.

A jemeni húszi lázadók korábban is foglyul ejtettek négy ENSZ-alkalmazottat, kettőt 2021-ben, kettőt pedig tavaly. Utóbbiakat továbbra sem engedik szabadon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.