BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feldarabolhatják a Google-t

Azt megállapítani, hogy illegális monopólium született, még a könnyebb része volt a keresőóriás elleni pernek. Arra viszont nehéz megoldást találni, hogy ezután mi legyen a Google-lel.

Miután egy bíróság a hónap elején úgy döntött, hogy a Google illegális módon teremtett monopóliumot a keresőjének, felgyorsultak az események a felperes, az amerikai igazságügyminisztérium versenyjogi osztálya háza táján is.

Kazan,,Russia,-,Jan,22,,2022:,Gavel,In,Hand,Against, google
A Google-t több vállalatra oszthatják szét / Fotó: Shutterstock

Ugyanis az eljárás következő szakaszában arra kell javaslatot tenniük, hogy a keresőóriás hogyan orvosolja a problémát. A Bloomberg úgy tudja az erről folyó megbeszélések bennfenteseitől, hogy a Google feldarabolása is felmerült mint lehetséges megoldás. Bármi is legyen a hatóságok javaslata, azt a döntést meghozó bírónak, Amit Mehtának is jóvá kell hagynia, ráadásul az ügyet az is bonyolítja, hogy a Google már az augusztus 5-i döntést követően jelezte, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen.

Ha Washington a Google feldarabolását kéri, ez lenne az első hasonló törekvés, mióta a Microsoftot próbálták feldarabolni – sikertelenül – a szabályozók. 

Felmerültek azonban kevésbé szigorú lehetőségek is, mint például az, hogy a keresőóriás osszon meg több adatot versenytársaival, vagy épp olyan intézkedések, melyek megakadályozzák, hogy a Google tisztességtelen előnyre tegyen szert monopóliumának hála a mesterséges intelligencia fejlesztése terén.

Ami azonban szinte biztosnak látszik a hatóságok részéről, az az, hogy megtiltják a Google keresőjének exkluzív jogokat biztosító megállapodások megkötését, amiért a cég akár 26 milliárd dollárt is fizetett egy évben, főként az Apple-nek, melynek 20 milliárd dollár jutott ebből.

Célkeresztben az Android és a Chrome

A feldarabolás esetében a Google-nek feltehetően az Android operációs rendszert kellene leválasztania magáról, illetve az is lehet, hogy meg kellene válnia a Chrome böngészőtől és a keresőoldalon szöveges reklámokat megjelenítő AdWordstől. Ha a Google-t feldarabolják, az lenne a legnagyobb amerikai vállalati kényszerfelosztás az AT&T 1982-es szétszedése óta. A leghíresebb hasonló eset azonban alighanem a StandardOil 1911-es feldarabolása.

A világszerte 2,5 milliárd készüléken futó Android operációs rendszer kényszereladása azért is lehet az egyik lehetséges megoldás, mert az eljárás során fény derült rá: a Google arra kényszeríti a készülékgyártókat, hogy írjanak alá megállapodást, ha szeretnék a cég alkalmazásait – köztük a cég alkalmazásboltját vagy épp a Gmailt – használni. 

Ezen megállapodásokban az is elvárás, hogy a Google keresője és böngészője eltávolíthatatlanul kapjon helyet az eszközökön.

Mehta döntése szerint a Google a keresések mellett megjelenő reklámokat is illegálisan monopolizálta, ezért merülhet fel az AdWords leválasztása is a cégről. Az AdWords kényszerértékesítése esetén a hatóságok kérhetik azt is, hogy a rendszer más keresőkkel is gond nélkül tudjon együttműködni. A Google bevételeinek kétharmada, a tárgyaláson elhangzott vallomások szerint több mint százmilliárd dollár érkezik a keresések mellett megjelenő reklámokból.

Nem először kapták monopóliumépítésen a Google-t

Mehta döntése előtt decemberben egy kaliforniai esküdtszék egyébként azt mondta ki, hogy a Google illegálisan monopolizálta az alkalmazások terítését az androidos eszközökön. Abban az ügyben sem született még határozat arról, hogy mi legyen a helyzet feloldása.

Egy másik lehetőség a Google által összegyűjtött adatok eladása vagy licencelése a riválisok számára, hiszen a cég által gyűjtött adatmennyiség – mely 16-szorosa a legközelebbi versenytársénak – biztosítja a cég számára, hogy az első helyen maradjon.

Emellett szólhat az is, hogy 

a közelmúltban bevezetett európai szabályok is hasonló követelményeket fogalmaznak meg a keresőóriással szemben. 

Hasonló döntésre is van példa az amerikai trösztellenes eljárások történetében, például amikor a hatóságok arra kötelezték 1956-ban az AT&T-t, hogy jogdíj nélkül licencelje egyes szabadalmait. A Microsoft elleni eljárás lezárásaként pedig a redmondi cég tette elérhetővé az API-ját külsősök számára. Ez egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazások képesek legyenek együttműködni egymással.

Felmerül továbbá a mesterséges intelligencia (MI) terén a Google számára előnyt biztosító lehetőségek korlátozása. A Google találatai közé bekerülni vágyó oldalak ugyanis évekig lehetővé tették, hogy a cég robotjai az oldalakon információt gyűjtsenek. Ám újabban az így gyűjtött adatok kifejezetten hasznossá váltak a Google MI-termékeinek fejlesztésére is. Ugyan később a Google lehetővé tette, hogy az oldalak kilépjenek ebből, arra már nincs lehetőségük, hogy a keresések mellé kínált MI-összefoglalóból is kimaradjanak. Igaz, az elsőre eléggé katasztrofálisan sikerült, miután a mesterséges intelligencia kavicsok megevésére vagy ragasztó pizzára tételére biztatta a felhasználókat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.