BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvíz: elérte Magyarországot a legmagasabb vízszint

Nem lesz nagyobb az árvíz, mint 2013-ban. Ha nem bízzuk el magunkat, és nem leszünk nagyképűek, akkor az árvíz elleni védekezést meg tudjuk csinálni Orbán Viktor miniszterelnök szerint.

Tegnap éjjel, illetve ma hajnalban elérte Magyarországot az árhullám legmagasabb vízszintje, mely egy hét, nyolc nap alatt hagyhatja el Magyarországot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel.

árvíz
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Nem számítunk esőre a következő héten

A kormányfő az árvízi védekezésről szóló sajtótájékoztatón jó hírrel is szolgált, mint mondta, az időjósok nem számolnak a következő hónapban újabb esőzésekkel, és ha igazuk lesz, akkor a legmagasabb vízszint is ismert. Orbán Viktor egy másik jó hírrel is szolgált, ugyanis, amikor a legmagasabb vízszint megérkezett Magyarországra, a védművek állták a próbát, és arról is beszélt, hogy a legmagasabb vízszint alatta marad a 2013-as szintnek. Ez a miniszterelnök szerint 

a védekezés karakterét is meghatározza, hiszen nincs olyan feladat, amellyel korábban ne birkóztunk volna már meg.

LAB_5222
A rakpartot már elérte az árvíz / Fotó: Ladóczki Balázs

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy két árvízvédelmi rendszer létezik, egyes szakaszokért az állam, más szakaszokért az önkormányzatok felelnek. Az állami szakaszokon már százszázalékos a készültség, ahogy az önkormányzati szakaszok többségén is. A két védelmi rendszer összehangolása az operatív törzs feladata, annak ülésén Karácsony Gergely főpolgármester is részt vett.

Orbán Viktor szerint a Lajta csütörtökön Mosonmagyaróvárnál a valaha volt legmagasabb szinten tetőzhet, míg Dévénynél a Duna legmagasabb vízszintje már belépett az országba. A Duna az előrejelzések szerint 

Budapesten szombat délután-este tetőzik majd, várhatóan 846 centiméteren, ami majdnem 50 centivel alacsonyabb, mint a 2013-as 891 centiméteres szint. A rakpart a jövő hét közepén, végén szabadulhat fel a víz alól.

árvíz, budapst, 2024, szeptember, pesti rakpart, baudai rakpart, margit híd, batthiány tér, hmokzsákok, lezárás, hév, ár, budai vár, árhullám, padok, víz, duna
Kotulák Andrea
Fotó: Kotulák Andrea

Van, ahol kellenek az önkéntesek

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy hol nehéz most a helyzet, különös tekintettel a Lajta szükségtározójának megnyitására. Elmondása szerint ez nem új dolog, azt korábban is megnyitották már kétszer, amivel 20 centivel lehet csökkenteni a vízszintet. A miniszterelnök elmondta, hogy a vízügy, a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség és elítélt rabok részvételével összesen 4392 ember vesz részt az árvíz elleni védekezésen. 

Nehéz a helyzet Pilismarótón is, ahol számos ingatlan épült ártérre, ami nehezíti a védekezést, de azokat is igyekeznek megvédeni.

A 11-es főúton vannak olyan szakaszok, amelyeket nem lehet megvédeni, itt kerülő szakaszok megnyitásával igyekeznek biztosítani a közlekedést. A Margitsziget védelme is nehéz, ráadásul a budapesti sakkolimpiára érkezett vendégek egy része is a szigeten lévő hotelekben száll meg. A kormányfő elmondta, hogy a belügyminiszter vállalta, hogy az Árpád híd felől másodlagos védvonalat épít, így reményeink szerint a szállodákból senkit nem kell kiköltöztetni. A Batthyányi téri metróállomásnál is nehéz a helyzet, de elképzelhető, hogy a metrót le sem kell állítani, ellentétben a HÉV-vel.

Nehéz lesz ugyanakkor a helyzet Dunabogdányban, Tahitótfalun és Leányfalun is, ahol a készültség még csak 50 százalék körüli, ezeken a településeken elkelnek az önkéntesek. 

A Vác felé vezető 2-es főutat péntek körül várhatóan le kell majd zárni. 

Kismaroson mindig nehéz a helyzet, hiszen a település jelentős része épült ártérre, míg Kisorosziban felkészültek a védelemre, a településnek ugyanis nagy tapasztalata van az árvizek kezelésében.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a 2013-as árvíz után jelentős árvízvédelmi fejlesztések történtek mintegy 435 milliárd forint értékben. Többek között ennek köszönhető, hogy Győr nincs veszélyben. Azonban fontos, hogy ne legyünk nagyképűek, a helyzet bár ismert, nem rutinfeladat, komoly és nehéz munkáról van szó.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.