BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keményen helyre tette a magyar miniszter Magyar Pétert: pontról pontra cáfolta az állításait

Nagy István a Facebookon szúrt oda a Tisza Párt vezetőjének. Az agrárminiszter szerint az ellenzéki politikus valótlanságokat állít a magyar mezőgazdaság helyzetével kapcsolatban.

„A magyar gazdák munkáját nem lenézni és becsmérelni kell, hanem megbecsülni és elismerni. A fővárosi kényelemből vagy a brüsszeli irodák falai közül másként látszik a valóság. A kommunista időszak megfosztotta a földjeiktől a gazdálkodókat, felszámolta hagyományos életformájukat” – kezdte hétfőn közzétett terjedelmes Facebook-bejegyzését Nagy István agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter
Nagy István agrárminiszter Facebookon osztotta meg gondolatait / Fotó: Bodnár Boglárka

A tárcavezető a posztját Magyar Péternek szánta, akinek korábbi kijelentésére reflektál. Nagy István szerint a Tisza Párt elnökének tanácsadója, Raskó György korábban nagy csapást mért a magyar élelmiszeriparra, amikor azt külföldieknek privatizálta. Emiatt üzemeket zárták be és bontották le, ezáltal visszaszorították a magyar mezőgazdaságot az alapanyag előállító szintre. Ez pedig alacsony jövedelmezőségi szintet okozott a gazdáknak.

Az agrárminiszter szerint a kormány 2010 után irányt tudott váltani a magyar mezőgazdaságban, és nagyon sokat ledolgozott a rendszerváltás és az uniós csatlakozás okozta mélyütések negatív hatásaiból. Az agrárimra stratégiai ágazatként tekintenek. Ennek eredményeként a magyar mezőgazdaság termelékenysége az 5. legjobb eredményt mutatja az összes EU-tagország között 2010 óta. Ezen ráadásul tovább javítanának, ezért zajlik 2021 óta a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programot.

A tárcavezető kiemelte, hogy az ország minden pontján újjáépülő állattartó telepek, megújuló élelmiszeripari üzemek és új öntözési beruházások jelzik a rendszerváltás utáni legnagyobb agrárberuházási program sikerét. Csak a tavalyi évben 667 milliárd forint értékű fejlesztést végeztek a gazdálkodók, sőt, a most meghirdetett beruházási pályázatokon is óriási az érdeklődés. Hozzátette, hogy az uniós forrásokhoz az EU-ban Magyarország biztosított egyedül maximális, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást, ezzel pedig meg tudták háromszorozni a vidékfejlesztésre fordítható forrás mennyiségét. Ennek következtében az elmúlt három évben 400 milliárd forintot költöttünk állattartó telepek fejlesztésére, több mint 100 milliárd forintot kertészeti üzemek modernizálására, közel 230 milliárd forintot élelmiszeripari kapacitások bővítésére és 180 milliárd forintot a mezőgazdaság precíziós gazdálkodásra való átállására.

Nagy István: nem hagyják, hogy Brüsszel még több támogatást vonjon el a gazdáktól

Nagy István agrárminiszter legújabb Facebook-posztjában hangsúlyozza: nem fogják hagyni, hogy Brüsszel elvegye a területalapú támogatásokat a gazdáktól. Az agrárminiszter azt is elmondta, hogy elutasítják a közös agrárpolitika forrásainak csökkentését.

Nagy István szerint Magyar Péter azt is valótlanul állítja, hogy visszaszorulnak a családi gazdaságok. A családi gazdasági keretek között működő gazdaságok száma 23 ezerről 55 ezerre bővült a 2020-as adatokhoz képest a szabályozási környezet kedvező megváltozásának következtében. Az élelmiszer-értékesítést végző kistermelők száma 2010 végén még csak 5 ezer volt, számuk mára eléri a 23 ezret.

A tárcavezető szerint rémhírterjesztés azt is, hogy a magyar állattartás eltűnt volna. Ezt bizonyítja, hogy a 2010 utáni években a szarvasmarha, a tej és a baromfi ágazatban is tartós növekedést látunk. 2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátásának 38 százaléka volt, ez az uniós csatlakozás óta a legmagasabb arány, emögött óriási erőfeszítések állnak.

Nagy István szerint az sem igaz, hogy hazánk az alapvető tej- és hústermékek jelentős részét is importálja, mivel sertéshúsból és tejtermékekből nagyjából annyit termelünk, amennyit elfogyasztunk, és ugyanannyit exportálunk, mint amennyi hazánkba érkezik. A magyar baromfihús pedig az egyik legfontosabb exportcikkünk, egyharmaddal többet termelünk abból, mint a hazai fogyasztás.

Hozzátette, hogy korábban

soha ennyi termelői öntözési fejlesztés nem kapott segítséget, a Vidékfejlesztési Program keretei között több mint 1200 öntözési projekt részesült támogatásban, összesen 176,5 milliárd forint összegben.

Nagy István szerint Magyarország Európában egyedülálló módon lehetővé tette a méhészeti tevékenység adómentességét, és az EU-ban elsőként hazánk vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, méhcsaládonként évente 15 eurónak megfelelő összeget. Ráadásul az uniós – és nem a magyar – piacra ömlő hamis műméz kiszűrése érdekében magyar kezdeményezésre változnak a mézjelölési szabályok az unióban. Ezen kívül hazai forrásból már 5 éve kapnak a méhészek méhegészségügyi támogatást, melyet 1 millió méhcsalád után igényelnek évente a méhészek. Ennek mértéke 2,5 euró méhcsaládonként.

A tárcavezető szerint fontos az utánpótlás, ezért, ahogy eddig, ezután is számíthatnak a kormányra a fiatal gazdálkodók. A most záródó Vidékfejlesztési Programban mintegy 2300 fiatal gazda pályázott sikeresen különböző konstrukciók keretében és nyert el 66 milliárd forint, számukra célzott támogatást. Ezen belül több mint 1200 gazdálkodó 15 milliárd forint induló támogatásban részesült. Az agrárminiszter szerin az sem véletlen, hogy 2024-ben már több mint 7300 fiatal gazda, 252 ezer hektár után nyújtott be többlettámogatás iránti támogatási igényt, ami hozzávetőlegesen 30 ezer forintot jelenhet számukra pluszban hektáronként. Hozzáfűzte, hogy a fiatal gazdák számára egyszerűbbé vált a földszerzés azzal, hogy tíz hektárig kifüggesztés nélkül vásárolhatnak földet a gazdálkodók.

Az agrárgazdaság nemzetközi versenyképességének javulását a külkereskedelmi mutatók is jól tükrözik: 2010 és 2023 között az agrárexport 129,1 százalékkal nőtt, míg a feldolgozott termékek aránya az agrárexporton belül 62 százalékról 74,2 százalékra emelkedett.

„Minimum sportszerűtlen a négyszer nagyobb Lengyelország exportértékét összevetni a magyaréval, és 20 év lemaradását a mostani kormány nyakába varrni, de 2010 után büszkén álljuk az összevetést. 2010-ben még mindössze 5,8 milliárd euró volt a magyar exportérték, de 2023-ra már elértük a 13,4 milliárd euró értékű exportot, a modernizációs programunk pedig ennek gyors további növekedését fogja jelenteni” – zárta gondolatait Nagy István.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.