BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magas megélhetési költségek visszacsábítják a munkaerőpiacra a nyugdíjasokat

A vártnál jobban nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban, a béremelkedés viszont elmarad az inflációtól, ami némiképpen megnyugtathatja az elemzőket.

Az előző havival megegyező szinten, 428 ezer fővel nőtt nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban; a Dow Jones elemzői 400 ezres bővülést jeleztek előre. A washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézetének (Bureau of Labor Statistics – (BLS) adatai szerint a munkanélküliségi ráta is maradt az április 3,6 százalékon, bár itt ennél jobbat, 3,5 százalékot vártak.
Inflációs fronton is jobb hír érkezett a reméltnél, 

mivel az átlag órabér ugyan 0,3 százalékkal emelkedett havi bázison, a növekedés elmaradt a 0,4 százalékos várakozásoktól. Éves összehasonlításban 5,5 százalékos a növekedés, ahogyan márciusban is volt, ami nem éri el az infláció ütemét, vagyis reál értelemben zsugorodik a háztartások jövedelme. Az amerikai munkavállalók fizetése az első negyedévben így is több mint három évtized óta a legnagyobb növekedést könyvelte el, ami hozzájárult a belső kereslet támogatásához.

„A fogyasztóknak van elégetni való pénzük, a vállalkozások pedig igyekeznek embereket felvenni, de a munkaerőhiány egyre súlyosabb” – mondta a Reutersnek Sung Won Sohn, a Los Angeles-i Loyola Marymount Egyetem pénzügyi és közgazdasági professzora. – „Úgy gondolom, hogy ár-bér spirál kezdetét látjuk, és ez még a központi bank számára is kemény dió lesz, amelyet fel kell törni” – tette hozzá. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán fél százalékponttal emelte az alapkamatot, és Jerome Powell elnök is kiemelte, hogy „a munkaerőpiac rendkívül feszes, az infláció pedig túlságosan magas”. Vannak, akik aggódnak, hogy a Fed túl magasra emeli a kamatokat, és megfojtja a gazdasági növekedést. 

Bár az amerikai GDP az első negyedévben a rekordméretű kereskedelmi deficit miatt zsugorodott, a belföldi kereslet erős volt, élénkültek a fogyasztói kiadások és felgyorsultak a vállalati eszközberuházások.

Workers walk past a truck loaded with un-scalable fencing outside the US Supreme Court in Washington, DC, on May 4, 2022. - The fencing is being set up around the Court due to the protests that have occurred in response to the leaked draft of a majority opinion that would shred nearly 50 years of constitutional protections. The draft, obtained by Politico, was written by Justice Samuel Alito, and has been circulated inside the conservative-dominated court, the news outlet reported. Politico stressed that the document it obtained is a draft and opinions could change. The court is expected to issue a decision by June. The draft opinion calls the landmark 1973 Roe v Wade decision "egregiously wrong from the start." (Photo by Stefani Reynolds / AFP)
Fotó: Stefani Reynolds / AFP


Mivel az éves infláció több mint 40 éve a leggyorsabb ütemben növekszik, a megélhetési költségek emelkedése és a rengeteg üres állás jó néhány nyugdíjast is visszacsábít a munkaerőpiacra abból a több, mint nyolcmillióból, akik a koronavírus-járvány alatt vonult ki onnan. Azok aránya, akik a nyugdíjba vonulás után egy évvel visszatérnek, eléri a 3,2 százalékot, ami megegyezik a járvány előtti szinttel, míg a pandémia alatt két százalék körülire esett vissza – derült ki az Indeed munkaerő-közvetítő számításaiból. 

Jelenleg több mint 5,6 millióval több a betöltetlen állás az országban, mint a rendelkezésre álló munkaerő. 

„A munkáltatók mindent megtesznek az emberek csábítására. Megnövekedett az olyan hirdetések aránya, amelyekben felvételi és maradási bónuszt is ajánlanak” – mondta ezzel kapcsolatban a CNBC-nek Nick Bunker, az Indeed Észak-Amerikáért felelős kutatási igazgatója.

Workers set up un-scalable fencing outside the US Supreme Court in Washington, DC, early on May 5, 2022. - The fencing is being set up due to the protests that have occurred in response to the leaked draft of a majority opinion that would shred nearly 50 years of constitutional protections. The draft, obtained by Politico, was written by Justice Samuel Alito, and has been circulated inside the conservative-dominated court, the news outlet reported. Politico stressed that the document it obtained is a draft and opinions could change. The court is expected to issue a decision by June (Photo by Stefani Reynolds / AFP)
Fotó: Stefani Reynolds / AFP


Elemzők egyébként arra számítanak, hogy az új foglalkoztatottak számának növekedése mostantól lassulni fog, és ez kimondottan üdvözlendő lesz – éppen az infláció miatt. 

Ha ugyanis a munkaerőpiac túlságosan „felforrósodik”, akkor a folyamatos béremelkedés csak tovább hajtja majd felfelé az árakat és potenciálisan lefelé a vállalati profitot. 

Mark Zandi, a Moody’s Analytics vezető közgazdásza szerint az lenne az ideális, ha az újonnan foglalkoztatottak száma nem lenne havi százezer főnél magasabb. A piacokat megrengette csütörtökön a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézetének (Bureau of Labor Statistic –  BLS) jelentése, amely szerint a fajlagos munkaerőköltség 11,6 százalékkal ugrott meg az első negyedévben, míg a termelékenység 7,2 százalékkal visszaesett. Előbbi a legnagyobb növekedést jelenti 1982 óta, míg utóbbi az elmúlt 75 év legmeredekebb visszaesése volt. Zandi szerint a bérek egyelőre még nem hajtják az inflációt, de ez bekövetkezhet, és akkor az ország bekerül a „rettegett ár-bér spirálba", és a Fednek még agresszívebbén kell kamatot emelnie. Bár Powell azt mondta, hogy egy 75 bázispontos emelés nincs napirenden, egyes közgazdászok szerint a Fed kamatainak csúcsa a jelenleg két és három százalék közöttre becsült semleges szint fölé ugorhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.