Giorgia Meloni pénzügyminisztert keres, nem tolonganak a bársonyszékért
Kezdetét vette ismét az olasz politikai élet egyik legizgalmasabb szakasza: a kormányalakítás (amelyet majd szinte törvényszerűen a kormánybuktatás követ – de ne szaladjunk ennyire előre). A választásokon győztes Giorgia Meloni leendő kormánya számára kulcsfontosságú a pénzügyminiszteri poszt. Meloni tanulva elődei hibáiból Brüsszel, de Frankfurt, az Európai Központi Bank (EKB), valamint az olasz államadósság befektetői felé is igyekszik gesztusokat tenni, számukra is hiteles, elfogadható személyt jelölve a pozícióra.
Az esélyesek között az elemzők elsőként emlegették Fabio Panettát, aki jelenleg az EKB igaztatóságának Róma által delegált tagja – kevés nála hitelesebb figurát lehetne találni a pozícióra. A Panettában reménykedőknek azonban hideg zuhany lehetett, hogy a közgazdász a Bloomberg értesülései szerint egy luxemburgi konferencián, az eurozóna pénzügyminisztereivel folytatott háttérbeszélgetés során kerek-perec kijelentette: nem lesz belőle pénzügyminiszter. Ez azért is fontos, mert az olasz politikai koreográfia szerint a szereplők többnyire nagyon óvatosan nyilatkoznak a várható pozíciókról – Panetta se zárta ki eddig kategorikusan, hogy ne vállalná el, ha például Sergio Mattarella államfő felkéri.
A 63 éves olasz jegybankárról a helyi sajtó hetek óta cikkezik, már tuti befutónak tartották.
Ódzkodása azonban érthető: az olasz gazdaság ismét jelentős adósságterhet nyög, beütött az energiaválság, ráadásul jó olasz hagyomány szerint a miniszterelnöknek már a kabinet megalakulása idején is számolnia kell egy kormányválsággal. Panetta kiesésével Meloni dolga egyre nehezebbé válik. Lehetőségei a következők: megtarthatja a jelenlegi pénzügyminisztert, Daniele Francot, aki korábban szintén megfordult az olasz központi banknál. Ezzel viszont meghiúsulna egyik legfőbb politikai üzenete: a változás, a szakítás a múlt káros örökségével. Vagyis célszerű lenne új embert találnia a feladatra. Ez azonban nem lesz könnyű, az olasz politikai élet változékonysága miatt meglehetősen sokan koptatták az elmúlt években a pénzügyminiszteri bársonyszéket. A szóba jövő jelöltek között ott van Domenico Siniscalco és Giulio Tremonti, mindketten vezették már a pénzügyi tárcát különböző jobboldali kormányokban – még Silvio Berlusconi regnálása idején. Esélyes lehet a szintén jegybankári múlttal rendelkező Luigi Buttiglione is, ő közel két évtizede igazolt át a fiskális oldalhoz.
Római bennfentesek szerint a lehetőségek között szerepel az is, hogy
a gazdasági tárcát kettéválasztják
– így létrejönne egy, a költségvetésért, valamint egy, a fiskális politikáért felelős minisztérium. Ez hatalomgyakorlási szempontból is hasznos húzás lenne: elejét lehetne venni a befolyásos minisztérium feletti folyamatos koalíciós torzsalkodásoknak. Ha ez a szcenárió valósul meg, Maurizio Leo, Meloni egyik legfontosabb gazdasági tanácsadója lehet a fiskális folyamatok irányítója.
A szeptember végén közzétett kormányzati előrejelzések szerint az idén az olasz GDP 3,3 százalékkal bővülhet, a GDP-arányos államháztartási hiány így 5,1 százalék lehet, ami jövőre a tervek szerint 3,4 százalékra mérséklődne. A 2023-as gazdasági növekedésre viszont csupán 0,6 százalék az előrejelzés. A vártnál nagyobb idei GDP azt is lehetővé teszi, hogy Mario Draghi, leköszönő miniszterelnök egy 9 milliárd eurós energiaválságot kezelő elkülönített keretet is benne hagyjon a költségvetésben – hasonló célokra az idén már 66 milliárd eurót elköltöttek.
A várakozások szerint a GDP-arányos államadósság az idén 145,4 százalékra, majd jövőre 143,2 százalékra szelídülne a tavalyi évre kimutatott 150,8 százalékról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.