Az űriparra is igaz: a közpénzek előbb-utóbb magánzsebeket duzzasztanak
Az elmúlt néhány évet a kereskedelmi – az ideit sajnos a valós – háború jellemezte. Ahogy mondani szokás, a határ a csillagos ég, és ez esetben ez szó szerint értendő. Egyre jobban élesedik a verseny az űr meghódításáért.
Elon Musk – SpaceX, Jeff Bezos – Blue Origin, Orbital ATK, ViaSat, SES, OneWeb – csak néhány példa az ismertebbek közül; az elmúlt húsz évben többb mint tízezer vállalkozást hoztak létre az űr meghódítására, vagy szerényebben: valamilyen űrbéli tevékenységre. Az utóbbi időben felerősödött a magántőke szerepe a szektorban. A felszínen olyan népszerű, mára már lassan valósággá váló tevékenységekre helyeződik a fókusz, mint az űrturizmus, az aszteroidabányászat vagy az űrbe kihelyezett feldolgozóipar.
Az igazán fontos területek azonban hosszú évek óta nem változnak: védelmi ipar, katonai és kereskedelmi műholdak, s az ezek által begyűjtött információk mind szélesebb körű alkalmazása.
Az űrbéli új fiúk közül talán a legismertebb a SpaceX, amely több ezer műholdat bocsátott Föld körüli pályára – magán- és közcélú felhasználásra egyaránt. Elon Musk Starlink-hálózata működteti az ukrán internetet, miután az orosz haderő gyakorlatilag megsemmisítette a telekommunikációs hálózatot. A Starlink-hálózat így a Kreml potenciális célpontja lett – felvillantva egy űrháború kialakulásának veszélyét –, míg Musk azon veszekszik a Pengatonnal, hogy ki viselje az ukránoknak nyújtott szolgáltatások költségét.
Hogy mekkora is valójában az űrbiznisz, arról csak óvatos becslések látnak napvilágot; a magáncégek kiadásainak nagy részét is gyaníthatóan állami, honvédelmi szervezetek finanszírozzák, így értelemszerűen titkosak. A Space Foundation nevű szervezet becslései szerint tavaly 469 milliárd dollárra nőtt a torta.
A Bank of America 2030-ra 1,4 ezermilliárd dolláros piacot vizionál.
(Más elemzők szerint ennek a duplája is lehet, de abban nagyjából konszenzus van, hogy alaphangon is meglesz az ezermilliárd dollár belátható időn belül.) A Space Foundation jelentése szerint a szektor 2021-ben 6,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. India 36, Kína 23, az Egyesült Államok pedig 18 százalékkal növelte ilyen célú kiadásait.
Jöhet a magántőke
Az űrkutatást korábban három cél vezérelte: a nemzetbiztonság, a nemzeti büszkeség, valamint e kettővel összefüggésben a tudományos kutatás. A változást két tragédia idézte elő; a Challenger 1986-os, valamint a Columbia 2003-as katasztrófája után az amerikai kormány szép lassan feladta a szigorúan központilag vezérelt űrstratégiát, s a felelősség – no és persze a költségek – megosztása érdekében beengedte a szektorba a magántőkét. Az áttörés 2004-ben következett be, amikor egy elnöki vizsgálóbizottság jelentése leszögezte: „A NASA szerepét csupán azokra a területekre kell korlátozni, amelyeknél minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy egyedül csak az állam képes végrehajtani az adott feladatot.”
A folyamat vége az lett, hogy a NASA és a többi állami ügynökség már inkább a megrendelője a magáncégek szolgáltatásainak, mintsem az új technológiák létrehozója és felügyelője.
Privatizálódott az űripar, s ennek nyomán beindult a verseny, csökkentek a költségek. Egy 2014-es NASA-jelentés szerint a SpaceX egy kilogramm terhet harmadakkora összegből képes elszállítani a Nemzetközi Űrállomásra, mint a már leállított Space Shuttle program űrsiklói.
A költségek csökkenése és az innováció, a felhasznált anyagok és berendezések újrahasznosítása tovább csökkentette az amerikai űrügynökség monopóliumát – érvel egy elemzésében Matthew Weinzierl, a Harvard Business School professzora. Az űrbiznisz új titánjai az állami megrendelések révén sikeresen nyúlják le, használják fel (kinek melyik kifejezés tetszik jobban) a NASA fejlesztéseit, kitúrva ezzel betonbiztosnak hitt pozícióikból az állami űrmonopólium korábbi beszállítóit. Ennek az is a kötvetkezménye, hogy az adófizetők pénzéből megvalósult NASA-fejlesztések az új űrkovbojok vagyonát gyarapítják. A Financial Times kolumnistája szerint a helyzet igencsak hasonló a 19. századi vasútépítési lázhoz vagy az internet aranykorához – az állami fejlesztések haszna magánzsebekbe vándorol. Weinzierl szerint
Luxemburg már most úgy pozicionálja magát, mint mondjuk Delaware állam az Egyesült Államokban – űripari cégeknek kínál adóparadicsomot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.