Óriási bajban van az elöregedés miatt Európa, nekünk már végünk?

A legutóbbi uniós csúcs emlékezetes mozzanata volt, amikor Emmanuel Macron francia elnök csapot-papot odahagyva hazarohant a Franciaországon végigsöprő erőszakhullám miatt. A migráció nyomán keletkező beilleszkedési feszültségek ilyen nyilvánvaló demonstrációja ellenére is a csúcson olyan tervet tettek az asztalra, amely ösztönzi a népvándorlást. A kérdést ugyanakkor háttérbe szorítja a világpolitikai átrendeződés kontinensünkön zajló véres fejezete, az ukrajnai háború – Európát azonban ez az ág is húzza.

Miközben a szemek a háborúra, illetve a nagyobb képre – az Egyesült Államok és Kína közt indult világhatalmi versengésre – szegeződnek, kisebb figyelem irányul egy ugyanekkora problémákat felvető kérdésre, amely egyben a népvándorlás gerjesztője. Nem csak a politikai, a demográfiai varrások mentén is szétrepedőben van a világ, és mint a The New York Times friss, három évtizedre előretekintő elemzéséből is kiderül: úgy néz ki, hogy Európa mindkét értelemben a rövidebbet húzza. 

Hozzá vagyunk szokva, hogy amikor demográfiáról – elöregedésről, népességfogyásról vagy gyarapodásról – hallunk, általában a távoli jövőre gondolunk, ami a következő generációk gondja. A rendkívül gyors változásokat okozó migrációs trendek is rámutatnak, hogy egészen másképp kellene hozzáállnunk. Ahogy az amerikai lap cikkének egyik – a benne foglalt előrejelzéseket még sorszerűbbnek mutató – szövegrészlete is: akik 2050-ben élni fognak, azoknak a jó része már megszületett. És 2050-ben drasztikusan másképp fog kinézni a világ demográfiai értelemben, mint most.   

Elöregedünk, ezt tudtuk – de mi van még?

Leggyakrabban az eddigiekben azért került szóba az elöregedés nem csak Európában tapasztalt jelensége, hogy kiemeljék a hosszú távú takarékoskodás fontosságát, hiszen a munkakorú népesség arányának csökkenése azt jelenti, hogy több idősre kevesebb államilag garantált nyugdíj jut majd.

Ez így is van, ugyanakkor a The Times globális áttekintése – amellett, hogy kimutatja: olyan helyen élünk, ahol másokhoz képest is nagyobb a veszély – kiemel egy másik vonatkozást is, amelyet érdemes átgondolni. Miközben Európa, Észak-Amerika és Kínát is beleértve Kelet-Ázsia népessége villámgyorsan elöregszik a következő három évtizedben, a szubszaharai Afrikában és Ázsia egyes országaiban hatalmas munkaerőbázisok jönnek létre. Ez már akkor is biztos, ha Afrikában még az előre jelzett mértéknél is gyorsabban lassul a népességnövekedés: Kenyában például ötven éve egy nő még átlagban nyolc gyermeket szült, ma már csak hármat.

a bökkenő azonban az, hogy csak akkor működik, ha a felduzzadt munkaerőbázis feladathoz, munkához jut – amihez gyors és tudatos gazdaságfejlesztésre lenne szükség. Ellenkező esetben nem gyümölcsöt, hanem elégedetlenséget, politikai feszültséget, háborúkat szülhet. Ezek, láttuk, migrációs hullámokhoz vezetnek. Természetes irányuk Afrika esetében Európa, és azt is láttuk az eddigiekben, hogy még Ázsiából is Európa és nem Kína irányába indultak el a migránsok.

Európa leszálló ágban

Egyes országokban, illetve régiókban különösen nagy munkaerőbázis-zsugorodást okoz majd az elöregedés az összeállítás szerint. Dél-Korea például 2050-re 13 millió, Olaszország 10 millió főt veszít, miközben Kína 200 milliót: Kelet- és Délkelet-Ázsiában az átlendülés a nagy népességszaporulatból a fogyásra sokkal rövidebb idő alatt zajlik le, mint Európában zajlott.

Érdekes, hogy a magasabb fertilitásnak és a több bevándorlásnak betudhatóan a The Times szerint 

a népességüknek kevesebb mint 24 százaléka lesz 65 év feletti, amint az ENSZ jövendöli, ami a mostaninál sokkal magasabb, de jóval alacsonyabb az Európában és Kelet-Ázsiában várható 30 százalék feletti, egyes területeken a 40-et közelítő várható rátáknál.  

A lap megjegyzi: a változás az eleve szegényebb országokban lehet gazdasági értelemben megterhelőbb. Kína például úgy érte el a munkakorú népesség arányának csúcsát, hogy csak 20 százaléka volt a háztartásai jövedelme az amerikaiaknak, Vietnám pedig 14 százaléknál. A lap nem említi, hogy a hatalmas ütemű automatizálás, amelyet Kína már megkezdett, lehet a kedvezőtlen demográfiai trendek kezelésének az egyik hatékony útja.

Visszatérve Európára, a számunkra rendkívül kedvezőtlen trendszámok rengeteg kérdést vetnek fel, többek közt azt, hogy állni tudjuk-e a versenyt az automatizációban a világ más régióival, például Kínával szemben, illetve hogy kezeli-e a kontinens azt a problémát, hogy viszonylag szegényebb országainak egyre erősebb demográfiai ellenszélben kellene a lemaradásukat csökkenteniük és nyugdíjrendszerüket fenntartaniuk.

Csak a migráció

Az ellenszél a kontinens egészét éri, de a lap szerint a gazdag országok sokkal több eszközzel rendelkeznek a kivédésére. A lap szól a közelmúlt franciaországi zavargásairól, de okként nem a migrációt jelöli meg – amit az USA esetében gyógyírként említ –, hanem a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését. 

A migrációban csak abban az értelemben látnak problémát a cikkben, hogy a tőle való félelem a jobboldali jelöltek esélyeit erősítik Nyugaton, illetve Kelet-Ázsiában, akik akadályozzák a kapuk szélesebbre nyitását a bevándorlók előtt, tehát tulajdonképpen ők a hibásak a problémáért ebben az interpretációban. 

A demográfiai folyamatok kedvező irányú befolyásolását célzó politikákról ugyanakkor 

ami nem csoda annak fényében, hogy a határok ügyében is idézett Mikko Myrskyla, a Max Planck Demográfiakutató Intézet igazgatója szerint több gyermeket bizonyos társadalmi struktúrák kényszere alatt vállaltak az emberek, amelyektől a modern társadalmakban megszabadultak. Nem szól a cikk arról sem, hogyan segíthetnék a fejlett országok a hatalmas munkaerő-tartalékhoz jutó kevésbé fejletteket – megoldásként kizárólag a nagyobb bevándorlást említik.