A jegybankárok kénytelenek kimászni az elefántcsonttoronyból, és szembesülni a politikai realitásokkal

Sabine Mauderer, a Bundesbank igazgatótanácsának tagja nyugtalanul lépkedett ide-oda, miközben a felszólalásra várt. A színpadról figyelte a Frankfurt főterét megtöltő, az AfD ellen tüntetők tömegét. Az ilyen gyűlések az idén váltak gyakorivá, miután a radikális párt támogatottsága jelentősen növekedett. Az viszont, hogy egy jegybankár felszólaljon egy ilyen rendezvényen, még mindig szokatlan és kockázatos.

A központi bankok függetlenségüket szentnek és sérthetetlennek tartják, politikától való függetlenségüket az adott ország jegybanktörvénye többnyire garantálja. Az Európai Központi Bank (EKB) rendszeresen hangsúlyozza is, hogy függetlenség nélkül nem tudná sikeresen végezni a munkáját: kordában tartani az inflációt. A monetáris döntéshozók azonban az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatják politikai nézeteiket, saját maguk kezdik ki ezt a törvényben garantált függetlenséget. 

Jegybankárok és tüntetések

Az 53 éves Mauderer például a német belpolitikai viták egyik leghevesebbjébe lépett be. „Antidemokratikus csoportok megosztják társadalmunkat – mondta a Frankfurtban összegyűlt tömegnek. – Rontják Németország hírnevét a világban.”

A Bundesbank alapszabálya – az EKB alapszabályához hasonlóan – arra szolgál, hogy megvédje a központi bankárokat a demokratikusan választott tisztségviselők beavatkozásától, és nem fordítva. Ezeknek a technokratáknak a politikába való beavatkozása tabu, amely elsősorban a konvencióból fakad, és ez az utóbbi időben erősen kezd megkopni.

Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke és Isabel Schnabel, az EKB Igazgatóságának tagja is csatlakozott az olyan tüntetésekhez, mint amelyen Mauderer is felszólalt. A kontinens legfőbb monetáris őre, Christine Lagarde olyan témában szólalt meg, amely elriasztja óvatosabb kollégáit; többször is kirohanást intézett a Donald Trump újraválasztása által az európai stabilitásra jelentett veszély ellen.

A központi bankok apolitikusnak állítják be ezeket a lépéseket: „Sabine Mauderer és Joachim Nagel idegengyűlölet és kirekesztés elleni elkötelezettsége összhangban van a német Bundesbank függetlenségével – mondta a német jegybank szóvivője a Bloomberg kérdésére válaszolva. – Egy nagy szövetségi ügynökség képviselőiként kötelességüknek tekintik, hogy megvédjék hazánk demokratikus alapértékeit.” A demokratikus alapelvek védelme nem is kérdés, a kérdés csak az, hogy mit nevezünk demokratikus alapvelveknek. 

A német jegybankárok AfD elleni kirohanásai meglehetősen ellentmondásosnak tűnnek, amikor a párt támogatottsága erőteljesen növekszik, mára a második legnépszerűbb párttá vált Németországban. Márpedig 

A német példához hasonlóan jár el az Európai Központi Bank is. 

– mondta a jegybank szóvivője. Szép szavak, viszont érdemes mögéjük nézni.

„Ez az önfenntartásról szól” – mondja Leah Downey a Cambridge-i Egyetemről, akinek a monetáris politika politizálása a szakterülete. 

– mondja.

Kevésbé óvatos pillanataiban Lagarde maga is őszintén beszélt a tétről. Az Egyesült Államok lehetséges következő elnökének elmarasztalása kapcsán a CNN-nek azt mondta, hogy a Trump-kérdésben politikailag korrektnek lenni azzal a kockázattal jár, hogy „nem látjuk a valóságot, és nem készülünk fel rá”. Az EKB elnöke közölte, hogy tart a leendő elnökjelölt által beharangozott büntetővámrendszertől. Trump bejelentette, hogy megválasztása esetén a teljes amerikai importra 10 százalékos vámot vet ki.

Az elvben politikafüggetlen jegybankárok politikai állásfoglalásának van egy nagyon erős kockázata, mégpedig az, hogy a politika visszalő. Kedden az AfD azzal vádolta a Bundesbankot, hogy a német adófizetőknek milliárdokba került a kötvényvásárlási program rossz kezelése. Hogy ez pontosan hogy néz ki a gyakorlatban, az bonyolult kérdés, viszont a szavazók számára mégis vonzó üzenet lehet.

Milton Friedman és mások már az 1960-as években felvetették a monetáris politika kormányzati céloktól való függetlenségét, ez azonban csak harminc évvel később vált általános normává a fejlett világban. 

A politika és a végső menedék

Volker Wieland, a frankfurti Goethe Egyetem monetárisgazdaságtan-professzora, a német gazdasági tanács korábbi tagja szerint nem meglepő, hogy a politikusok és a központi bankárok mostanában nem értenek egyet. Vannak olyan időszakok, amikor a monetáris politika és a fiskális politika céljai összhangban vannak – mondja –, például a világjárvány idején. 

A monetáris és a fiskális hatáskörök szétválasztása a nagy pénzügyi válság, az azt követő államadósság-válság és a Covid–19-járvány idején elmosódott. A jegybankok egyfajta végső menedékként szolgáltak, öntötték a pénzt a piacokra, és nem csak a bankokat támogatták, de az állampapír-vásárlási programokon keresztül a kormányzatokat is – holott korábban szigorúan tilos volt az úgynevezett monetáris finanszírozás, vagyis az a módszer, hogy a jegybank finanszírozza az államháztartás hiányát. Lagarde alatt az EKB az éghajlatváltozás elleni küzdelembe is beleugrott, ami meglehetősen ellentmondásos volt – legalábbis kezdetben.

– mondta David Marsh, az Official Monetary and Financial Institutions Forum elnöke. Ezért – tette hozzá – „a központi bankároknak nagyon alaposan meg kellene gondolniuk, hogy mit mondanak”.

Az egyik ok, amiért kevés szabály akadályozza a központi bankárokat abban, hogy a politikáról nyilatkozzanak, az az, hogy a demokratikusan megválasztott tisztviselők nagyobb szabadságot élveznek abban, hogy figyelmen kívül hagyják őket. Az EKB magatartási kódexe nem a politikusok miatt, hanem az intézmények hírnevét fenyegető kockázat miatt írja elő a függetlenséget a tagjainak.

Függetlenül attól, hogy a monetáris politikai döntéshozók politikai kategóriába sorolják-e cselekedeteiket, vagy nem, meg kell küzdeniük azzal a ténnyel, hogy mások is így tesznek. A politikusok pedig különösen bátrak lehetnek – pozíciójuknál fogva –, hogy a monetáris politikába beleszóljanak, ha azt látják, hogy az nem megfelelően végzi feladatát, például nem éri el a számára megszabott inflációs célt. 

– szólt be Christine Lagarde-nak a hét elején Engin Eroglu, az Európai Parlament egyik legbefolyásosabb képviselője. 

A jegybankárok politikai nyilatkozatainak a tengerentúlon is van hagyománya. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset volt, amikor William Dudley, a New York-i Federal Reserve Bank korábbi elnöke 2019-ben a Bloombergen közölt véleménycikkében egyenesen azt írta le, hogy a Fednek nem lenne szabad megengednie, hogy Donald Trumpból elnök legyen. Lawrence Summers volt pénzügyminiszter, az amerikai közgazdasági gondolkodás egyik meghatározó alakja határozottan el is ítélte ezért: 

Lagarde legutóbbi Trump-ellenes tirádái nem váltottak ki hasonló felháborodást. Talán azért, mert ahogy az a volt elnök egyik kampánybeszédében elhangzott:

Talán azért, mert az emberek megszokták, hogy nem finomkodik a szavaival. És részben talán azért is, mert a központi bankokat a közvélemény sem tekinti már a politikától távol álló intézménynek. 

– mondta Michael Gavin, az Ottawai Egyetem kutatója, aki a Torontói Egyetem munkatársával, Mark Mangerrel együtt dokumentálta a monetáris döntéshozókra nehezedő populista nyomás erősödését.