BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb kenyérrel kampányol Fico, újra kilőhet a magyar bevásárlóturizmus

Januártól csökken az alapvető élelmiszerek áfája Szlovákiában. Robert Fico szerint ennek következtében néhány terméknek olcsóbbá kell válnia a mostaninál.

Miután az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adója (áfa) január elsejétől csökkenni fog Szlovákiában, ennek köszönhetően 2025 elejétől csökkennie kellene a kenyér árának is – jelentette ki szerdán, a kenyér világnapján Robert Fico szlovák miniszterelnök.

12,May,2018,,Slovakia,,Bratislava:,A,Woman,With,Full,Bags
Robert Fico kenyér áfa
Ha Robert Fico ígérete valóra válik, még több magyar számára lesznek vonzók a szlovákiai boltok / Fotó: Shutterstock

Az Új Szó felvidéki hírportál megjegyezte, hogy jelenleg a legolcsóbb kenyér ára egyes szlovákiai kiskereskedelmi láncoknál kilónként 1,6 euró (641 forint) körül van, a korábban megszokott 0,85-0,9 euró (340-360 forint) helyett.

Fico azzal indokolta kijelentését, hogy ha a kereskedők korábban arra hivatkoztak, hogy egyes élelmiszerek ára a 23 százalékos áfa miatt drágul, akkor év elejétől az 5 százalékosra mérséklődő áfának árcsökkentő hatást kellene eredményeznie. A kormányfő nem zárta ki azt sem, hogy 2025-től a tojásnak és a gluténmentes termékeknek is alacsonyabb áfája lehet.

A kenyér világnapja alkalmából a szlovák miniszterelnök Richard Takác földművelési miniszter társaságában meglátogatott egy pékséget, ahol elmondták: mindent megtesznek annak érdekében, hogy jó viszony legyen a pékségek és a boltok között, és azért is, hogy megfelelő áron tudják értékesíteni a termékeiket, és megfelelő bért adhassanak a dolgozóiknak.

Betesz a bevásárlóturizmusnak a szlovák kormány új lépése – durva adóemeléseket jelentettek be

Emelkedik a társasági adó és az áfa is, de tranzakciós illetékkel is igyekszik mérsékelni a hiányt a szlovák kormány.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.