BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fico: Ukrajnának továbbra is szállítania kell a gázt és az olajat

A szlovák államfő szerint kifejezetten fontos, hogy Ukrajna továbbra is tranzitország legyen Nyugat-Európa számára. Robert Fico összefoglalta, hogy mikről fog tárgyalni az ukrán kormánnyal a hétfőre tervezett ülésen.

Meg kell találni a módját annak, hogy Ukrajna jelentős tranzitország maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyag számára – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján, a szlovák és az ukrán kormány hétfőre tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben csütörtökön.

Fico,
Fico: Ukrajnának továbbra is tranzitországnak kell maradnia / Fotó: AFP

A szlovák kormányfő a kabinet konszolidációs csomagjának elfogadása után a koalíciós pártok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azokat a kérdésköröket is ismertette, amelyek a pozsonyi és a kijevi kabinet közös hétfői ülésén várhatóan terítékre kerülnek. Elmondta: a humanitárius tervek megvalósításán kívül beszélni fognak arról is, milyen módon lehet garantálni azt, hogy Ukrajna jelentős tranzitországa maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyagoknak, azt, hogy 

a Szlovákián áthaladó tranzitútvonalak megmaradnak, mivel ez nem csak arról szól, hogy Szlovákia megkapja, amire szükség van. Beszélni kell erről is, hiszen Szlovákia elsősorban tranzitország

– mutatott rá Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. A szlovák kormányfő kijelentette: Szlovákiának is meg kell küzdenie az Európai Bizottságnak (EB) arra irányzó hatalmas nyomásával, hogy „keletről már ne érkezzen nyugatra semmi”.

Robert Fico az Ukrajnában zajló konfliktusról szólva kijelentette: minden háború a tárgyalóasztaloknál ér véget, és már kezd bebizonyosodni azoknak a szavaknak az igazságtartalma, hogy ezt a konfliktust katonai úton nem lehet megoldani. Hozzáfűzte: a háború befejezése után helyre kell állitani a kapcsolatokat Oroszországgal.

Betesz a bevásárlóturizmusnak a szlovák kormány új lépése - durva adóemeléseket jelentettek be

Elfogadta a 2,7 milliárd eurós (több mint 1080 milliárd forintos) megszorító csomagot a szlovák parlament, melynek célja hogy az Európai Unió egyik legmagasabb deficitjét csökkentsék . A csütörtökön elfogadott kiigazító csomag főként adóemelésekkel igyekszik mérsékelni a hiányt, elsősorban a fogyasztást és a vállalatokat terhelő adók nőnek majd, de bevezetnek 0,4 százalékos tranzakciós illetéket is. Robert Fico kormányának 1,7 milliárd euróval kell csökkentenie a hiányt, hogy elérje a GDP 4,7 százalékát jelentő célját jövőre, az idei 5,8 százalékos deficit után.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.