BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Életmentő készülék a bankfiókban

Automata életmentő defibrillátort (AED) telepített a CIB Bank debreceni központi fiókjába - elsőként a magyarországi hitelintézetek közül.

A bank tájékoztatása szerint további gépek átadása és beüzemelése folyik, június végéig három vidéki fiókban — Pécsett, Szegeden és Szombathelyen —, július elején pedig a CIB Csoport hat fővárosi központi épületében.

A CIB Csoport társadalmi felelősségvállalási (CSR) stratégiájának fontos eleme az ügyfelek és a munkatársak iránti felelősség: ez azt is jelenti, hogy a kötelezettségek meghatározása mellett tesznek is annak érdekében, hogy megfeleljenek az érintettek által támasztott igényeknek és elvárásoknak. Ennek szellemében született döntés arról, hogy a bank tíz egységébe életmentő készüléket telepítenek, amelyet bárki használhat, aki egy 3-4 órás tanfolyamon az elsősegélynyújtással, újraélesztéssel és a készülék használatával kapcsolatos alapismereteket elsajátította.

Ebben az évben tíz készülék elhelyezését tervezik a CIB Csoport központi épületeiben és – a dolgozói létszámot és az ügyfélforgalmat figyelembe véve – a legnagyobb bankfiókokban, valamint a készülékek biztonságos használata érdekében életmentő tanfolyamokat is szerveznek.

Magyarországon évente huszonhatezer, naponta hetven ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Hazánkban a hirtelen szívhalál túlélési valószínűsége csupán 2-3 százalék, amelynek oka, hogy hazánkban nem terjedt el széles körben az a szemlélet, amely ösztönzi a nem szakemberek által végzett újraélesztést, a civil lakosság elsősegélynyújtási oktatását, és az életmentéshez sok esetben elengedhetetlen az AED életmentő defibrillátorok alkalmazását. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hirtelen szívhalál megelőzése érdekében a nagy forgalmú helyekre érdemes életmentő defibrillátort telepíteni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.