BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Rivian leépít és átírja a stratégiáját

Az amerikai elektromos pickupgyártó üstökös nagyot álmodott, de még idejében felébresztették.

Péntekig frászban tartja a dolgozóit az amerikai elektromos kisteherautó-gyártó: a Rivian Automotive akkor közli ugyanis, hány ember és milyen posztokról ítél feleslegesnek és bocsát el, hogy rendbe szedje gazdálkodását, igazodva a bizonytalanságokkal uralt új helyzethez. 

LA Auto Show announces zero-emission vehicle award winners, 2022 Truck of the Year finalist Rivian R1T takes the stage at the 2021 LA Autoshow in Los Angeles, California on November 17, 2021. (Photo by FREDERIC J. BROWN / AFP)
Az idén 25 ezer Rivian kisteherautó és furgon hagyhatja el a cég illinois-i gyárát
Fotó: Frideric J. Brown / AFP

Sajtóértesülések szerint legalább öt százalékos karcsúsítást hajthat végre a novemberben a tavalyi év legnagyobb amerikai tőzsdei bevezetését (IPO) véghez vivő Rivian, azaz a most foglalkoztatott 14 ezer dolgozóból hétszáztól válhatnak meg. Vélhetően ez a cég Illinois állambeni Normalban lévő üzemét nem érinti majd. A társaság tavaly megduplázta létszámát, de úgy látszik, ez nem volt egy megfontolt döntés. 

A Riviannál nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnék. Ezért egyes beruházási programjaik felülvizsgálatát, esetleges leállításukat vagy átméretezésüket fontolgatják, aminek a kiadásokra, így a bérgazdálkodásra is lényeges hatása lehet. 

A Rivian főrészvényese, az Amazon, illetve szakmai oldalról másik meghatározó tulajdonosa, a részvénycsomagját fokozatosan leépítő Ford egyelőre abban bízhat, hogy a Riviannál rendeződik a helyzet, jóllehet R.J. Scaringe vezérigazgató kedden még azt közölte a dolgozó kollektívával, hogy a Rivian nem immunis a jelenlegi gazdasági körülményekre, és dolgozniuk kell azon hogy a fenntartható fejlődés és termelés feltételeit garantálhassák. 

Megnyugtatásul Scaringe hozzátette, hogy a Rivian anyagi háttere a tavalyi IPO révén erősnek mondható, az első negyedév végén 16 milliárd dolláros készpénz-tartalék állt a rendelkezésükre, amiből elvileg gördülékenyen finanszírozható a cég második üzemének megépítése és 2025-re tervezett termelésbe állítása. Scaringe szavaira a Rivian részvényárfolyama egy százalékot erősödött, a költségcsökkentésekről, a feszesebb gazdálkodásról szóló bejelentések szokásos velejárójaként. 

Az is igaz, hogy a vállalat körüli bizonytalanságok miatt az idén a részvényárfolyam kevesebb mint a harmadára zsugorodott. Az árfolyamot a Ford fokozatos kiszállása sem támogatta, de ennél jóval komolyabb gondok gyötrik a cégvezetést, a termelés beindítása és felfuttatása ugyanis egyelőre nem mondható egyértelmű sikertörténetnek. 

A TechCrunch információi szerint a következő másfél év feladata lesz a túl gyorsra tervezett növekedés fenntartható mederbe terelése. Azt ezt célzó frissített stratégiának négy fő területre kell fókuszálnia. Egyrészt a bevételteremtés felgyorsítására, amit az elektromos hajtású R1T és az R1S pickupok, valamint testvérmodelljük, egy furgon gyártásának felpörgetésével tudnak biztosítani, másrészt egy új generációs közös járműplatform, az R2-es fejlesztésének előrehozása is kiemelt fontosságú. 

Harmadrészt pedig a saját töltő- és szervizhálózat létrehozásában kell előrelépnie a Riviannak. A negyedik terület pedig az előbbi hármat is átfedi: a programot ugyanis a szigorú költséggazdálkodás, a kiadások mérséklésével optimalizált keretek között kell végrehajtani. A Rivian az idén 25 ezer elektromos haszonjármű átadását tartja reálisnak, terveit azonban a beszállítói láncok felszakadozása keresztülhúzhatja.

 

Elbocsátások a Teslánál
 

Bezárja a kaliforniai San Mateóban lévő fejlesztési központját a Tesla és szélnek ereszti az ott az elektromosautó-gyártó Autopilot robotpilóta rendszerének fejlesztésén dolgozó 229 munkatársát. A lépés illeszkedik Elon Musk alapító-vezérigazgató által egy hónapja felvázolt borús forgatókönyvéhez, amely tíz százalékos vállalatszintű leépítést helyezett kilátásba a közeljövőben.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.