Bár a részvényesek védelme fontos szempont az amerikai társasági jogban, ez továbbra sem jelenti azt, hogy a vállalatok nem hozhatnak borzasztó döntéseket – derül ki a delaware-i vállalati bíróság egy döntéséből.
Az eset 2021-re nyúlik vissza, amikor az akkor még Square nevet viselő
Block alapítója, Jack Dorsey Jay Z-vel töltötte a nyarát, majd a cég igazgatótanácsa – amelynek ő volt az elnöke – elé vitte javaslatát arról, hogy fel kellene vásárolniuk a rapper streamingszolgáltatóját, a Tidalt.
A zeneszolgáltató azonban ekkor már ezer sebből vérzett, ráadásul a Block nem is kívánt streaminggel foglalkozni,
ám végül mégis több mint 300 millió dollárt fizetett az alkalmazásért.
A részvényesek pert is indítottak a felvásárlás miatt, hiszen annak bejelentésekor az elemzők arról írtak, hogy Dorsey csupán azért fizette ki a vállalat pénzéből a vételárat, hogy együtt lóghasson Jay Z-vel. Noha az ügyletet Kathleen McCormick – aki és a Twitter a vállalat felvásárlásában végződő perét is vezette – bírónő is borzasztónak nevezte,
mivel arról nem egyedül Dorsey, hanem az igazgatótanács döntött, az ítélet szerint jóhiszeműen, a részvényesek keresetét elutasították.
Az ítélet aláhúzza, hogy a vállalkozások hozhatnak szörnyű döntéseket felelősségre vonás nélkül, ha azt jóhiszeműen teszik. Noha Dorsey esetében kétségkívül fennáll az érdekek ütközése, a felvásárlásról döntő igazgatótanácsról ez már nem mondható el – írja a Gizmodo.
Dorsey és Jay-Z barátsága azonban a felvásárlás óta is töretlen, tavaly például közösen indítottak bitcoin-akadémiát a rapper egykori lakóhelyén,
a Marcy Houses nevet viselő állami bérlakáskomplexumban.