BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Lafayette,-,Circa,September,2017:,Tesla,Supercharger,Station.,The,Supercharger

Elképesztően drágák a Tesla részvényei, ma azonban kiderül, megérik-e a pénzüket

Elon Musk elektromosautó-gyártójának részvényei drágábbak, mint a legnagyobb tech vállalatok papírjai. Ma este azonban érkezik a gyorsjelentés, és kiderülhet, megalapozott-e a vaskos prémium.

Ma este, az amerikai tőzsdezárást követően teszi közzé negyedéves jelentését Elon Musk Teslája, illetve a streamingpiac koronázatlan királya, a Netflix is. A két cég papírjaiban közös, hogy még az általánosságban borsos árazás mellett forgó technológiai szektor szereplői közül is kiemelten magas prémiummal lehet hozzájutni a részvényeikhez.

Lafayette,-,Circa,September,2017:,Tesla,Supercharger,Station.,The,Supercharger
Fotó: Shutterstock

A két ma esti jelentő közül egyértelműen a Tesla papírjai forognak magasabb értékeltség mellett: az elektromosautó-gyártó részvényeinek előremutató P/E-mutatója (a jelenlegi részvényárfolyam és az egyéves távlatban várt eredmény hányadosa) a technológiai szektor legnagyobbjai közül a legmagasabb, 61,23-on áll jelenleg, amivel messze maga mögé utasítja az Amazon (51,54), a mesterséges intelligencia berobbanásának legnagyobb nyertese, az Nvidia (42,37) és a történelmi árfolyamcsúcsát a napokban megdöntő Microsoft papírjait (32,81) egyaránt

Az előremutató P/E-mutató tekintetében a 10–25 közti értékeket tartják megfelelőnek az elemzők, ez alatt alulértékelt, a sávon felül pedig felülértékelt papírokról beszélhetünk. 

Ennek alapján elmondható, hogy a szintén ma este jelentő streamingóriás, a Netflix papírjai is kifejezetten drágák, még ha a Tesla prémiumjának csak a felét kérik is el értük: a Netflix részvényeinek előremutató P/E-je 32,65, amivel olyan tech óriások papírjait utasítja maga mögé, mint a 3 ezermilliárd dollár feletti értékű Apple (29,45), a legnagyobb közösségmédia-oldal atyja, a Meta (21,21) és a keresőszegmens egyeduralkodója, az Alphabet (19,74).

A MANAMAT-cégek és a Netflix értékeltsége
Hatalmas ralik és elképesztő értékeltségek jellemzik a tech szektor idei esztendejét.

A Tesla ma esti gyorsjelentésétől az elemzők tovább konszolidálódó, 0,85 dolláros egy részvényre jutó eredményt várnak, a negyedéves várható bevételt pedig 24,73 milliárd dollárra teszik, ami nagyjából 1,4 milliárd dolláros javulást jelentene az előző negyedév adataihoz mérten.

Nagyra nőtt a Nasdaq vízfeje, átalakul a technológiai részvénykosár

Soron kívüli, eddig csak kétszer látott átsúlyozás jön a vezető amerikai technológiai részvénykosárban, az Nvidia és társai elképesztő ralija mellett ugyanis túl koncentrálttá vált az index.

A Netflixtől az elemzők az előző negyedéves várakozásaikkal megegyező 2,86 dolláros egy részvényre jutó eredményre számítanak, a negyedéves bevétel terén pedig 110 millió dollárral 8,29 milliárd dollárra javuló bevételt valószínűsítenek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.