BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon nem tetszik Moszkvának a gyenge rubel

Gyors döntést hoztak az oroszok: egy időre leállnak a devizavásárlásokkal.

Oroszország az idén nem fogja a költségvetési szabályban előírtaknak megfelelően devizavásárlásra fordítani az olajeladásból származó többletbevételeit – jelentette szerdán este a Vedomosztyi című napilap a kormány terveit ismerő két forrásra hivatkozva.

rubel le
Fotó: Shutterstock

A pontos részleteket csütörtökön ismerteti a pénzügyminisztérium. Az elmúlt időszakban meglehetősen volatilis a rubel piaca, szerdán 16 hónapos mélypontra esett az árfolyama a dollárhoz képest. 

A lap egyik forrása szerint a kormányzati szándék egyértelmű: azért nem vásárolnak devizát, mert az tovább gyengítené a rubel árfolyamát. 

Azt a költségvetési szabályt, amely egy előre meghatározott küszöbérték feletti olajbevételeket a vagyonalapjába vezeti át, 2022 elején felfüggesztették, mivel a Nyugat átfogó szankciókat vezetett be Moszkva ellen. Idén visszaállították, de 62-63 dollár per hordó árra módosított értékekkel. 

Az olaj- és gázbevételek várhatóan augusztusban meghaladják ezt az alapszintet az emelkedő olajárak és a gyengébb rubel miatt, de a pénzügyminisztérium a pluszforrásokat az eddigi devizavásárlások helyett a költségvetési hiány fedezésére fogja fordítani – írja a Vedomosztyi.

Kirúgta a sámlit a rubel alól Prigozsin lázadása

Az orosz exportőrök hóvégi adófizetése csak pár napig támasztotta a rubel árfolyamát. Moszkvában már a 90 rubeles dollárra spekulálnak.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.