BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína lett a közösségi média fellegvára

A Statista jelentése szerint a social media terjedésének növekedését nagymértékben az okostelefonok fejlesztése befolyásolta.

Napjainkban szinte alig találni embert, aki ne élne a social media (közösségi média) valamelyik platformjával. A 2010-es évek közepén futótűz szerűen terjedő jelenségről már régóta azt gondoljuk, hogy elérte a maximumot, azonban a Statista utána járt, hogy a legutóbb 2017-ben mért adatok után mi lesz a helyzet 5 év múlva, 2022-ben az egyes országokban.

A 2017-es mérések alapján Kína toronymagasan vezeti a listát, 596 millió regisztrált tag található a különböző közösségi médiumokban, ez 2022-re 725 millió felhasználóra jósolható, ami eszelős szám.

Bár a kínai felhasználók számát nem éri el, de megdöbbentő a becslés, miszerint 5 év múlva Indiában szinte megduplázódik a közösségi médiát használók száma – 196 millióról 370 millióra duplikálódnak. Indiához képest meglepő, hogy az USA csak harmadik helyen áll, ahogyan az is, hogy olyan nagyhatalmakat előz meg Indonézia (4. hely), mint Németország (9.), Nagy-Britannia (12.), vagy Franciaország (15.).

Az egyes országok közösségi média-felhasználóinak száma 2017-ben és 2022-ben
Fotó: Statista

Szintén 2017-es adatok szerint a magyar

  • Facebook-felhasználók száma 5,8 millió,
  • a Messengert 4,6 millióan,
  • az Instagramot 1,1 millióan.
  • a Twittert pedig 580 ezren
  • használjuk.

    Még a nagyi is Facebookozik

    A social media használatát folyamatosan két számjegyű növekedés jellemezte egészen 2016-ig, amikor tapasztalhattunk egy kis visszaesést, és abban az évben csak egy számjegyű emelkedés volt.

    A növekedést nagymértékben befolyásolta az okostelefonok fejlesztése.

    Tulajdonképpen az is vett okostelefont, aki pusztán csak technikai érdeklődéssel rendelkezett, mert a zseb-számítógéppé avanzsált készülékek olyan szinten kinyitották a társadalomnak a világot, hogy az internetes tevékenységgel kapcsolatban gyakorlatilag teljesen megszűnt a helyhez kötöttség. Netezhetünk a metrón, kávézóban, gyaloglás közben, tehát nem csak egy azonnali információs forrás lapul a zsebünkben, de időtöltésnek is tökéletesen megfelelnek a szuper játékokkal, menetrendekkel, térképekkel és nem utolsó sorban social media applikációkkal feltunnigolt csodakütyük.

    Ma már nem létezik olyan helyzet, amit egy okos telefonnal ne tudnánk megoldani az utcán.

    Fotó: AFP

    A közösségi média-használat az egyik legnépszerűbb tevékenység a világon. Folyamatosan, úton-útfélen tartjuk a kapcsolatot egymással, nem véletlen, hogy a felhasználók életkora is kitolódott, egyre idősebb emberek is élnek a használatával, ugyanis a szülők, nagyszülők is rájöttek, hogy a legegyszerűbb és legkényelmesebb módja a gyerekkel, unokával való kapcsolattartás a Facebook. A gyerekek ugyanis megállás nélkül a Facebookon lógnak, és a nagyival is könnyebben kommunikálnak, minthogy sms-t írjanak pénzért.

    A közösségi média a digitális marketing motorja

    A „szociális hálózatok” egyre növekvő szerepet játszanak az e-kereskedelem területén is, mert az elektronikus kereskedelmi oldalakon egyre nagyobb a társadalmi beilleszkedés. A fogyasztók bejelentkezhetnek a social media fiókjukkal a weboldalakra, így leegyszerűsödik a regisztrációjuk. A Facebook a legnépszerűbb közösségi bejelentkezési azonosító, amelyet a Google és a Yahoo használ.

    Fotó: AFP

    Még csak most kezdünk rájönni az adatvédelem fontosságára

    A közösségi hálózatok használata szorosan összefügg az online magánélettel kapcsolatos aggodalmakkal. 2013 júliusa óta az amerikai internet-felhasználók több mint 66 százaléka tárol magáról fotókat a különböző social platformokon.. Az utóbbi időben a felhasználók átgondolták az „érzékeny” adatainak publikálását (például a születési dátum,e-mail cím), és egyre inkább elköteleződnek az online adatvédelmi és anonimitási módszerek mellett.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.