BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden második turista fürdővárosba megy a télen

A téli időszakban is az egyik legfontosabb utazási motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legfontosabb négy évszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.

Hazai fürdőinket ősztől tavaszig a gyógyulás, kikapcsolódás és feltöltődés miatt ide utazó hazai és külföldi turisták töltik meg, így a fürdődesztinációkban a téli szezonban jellemzően magasabb a szálláshelyek forgalma – derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.

Hungary,,Heviz,,The,Unique,Natural,Thermal,Water,Lake,Aerial,View
Hévíz az egyik legkedveltebb célpont. Fotó: Shutterstock

A vidéki fürdővárosokban 2022 novembere és 2023 februárja között a megelőző évhez képest összesen 7 százalékkal emelkedett a vendégforgalom, Gyulán pedig ez elérte a 25 százalékot is. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az ebben az időszakban keletkezett, közel ötmillió vidéki vendégéjszaka több mint egyötödét Bük, Sárvár, Egerszalók, Gyula, Hajdúszoboszló, Hévíz és Zalakaros adta.

A gyógyhelyeken az átlagosnál jóval magasabb a külföldi vendégéjszakák részesedése is.

Sárváron például a teljes vendégforgalom 58 százaléka, Bükön a vendégéjszakák fele, Hévízen a 44 százaléka, Hajdúszoboszlón pedig a 34 százaléka köszönhető a nemzetközi turistáknak. Mindez jellemzően magasabb bevételeket is biztosít a fürdővárosok szolgáltatóinak.

Ismertebb gyógyhelyeinket ilyenkor elsősorban Németországból és Ausztriából, valamint a V4-es országokból keresik fel a vendégek. Vidéki fürdővárosaink top küldőpiacai közé rajtuk kívül még Románia és Szlovénia iratkozott fel. Bükön, Sárváron és Zalakaroson a csehek számítanak a leggyakoribb látogatónak, míg Hévíz elsősorban az osztrákok és németek első számú választása a téli hidegben. Egerszalók, Gyula és Hajdúszoboszló gyógyvize pedig leginkább a román turisták körében népszerű.

Az NTAK idei novemberi adatai alapján idén télen is növekedés látható: 2022 novemberéhez képest a fürdővárosokban eltöltött vendégéjszakák száma közel 10 százalékkal magasabban alakult. A legnagyobb emelkedést Hajdúszoboszlón (22 százalék) és Egerszalókon (19 százalék) mérték. A hét fürdőtelepülés összesített szálláshelyi forgalmának részesedése a vidéki Magyarország teljesítményéből elérte az 56 százalékot. A legnépszerűbb vidéki fürdőtelepülésnek novemberben Hévíz bizonyult, ahol a legtöbb külföldi vendégéjszakát az Ausztriából érkezők töltötték. A csehek novemberben is Sárvárt és Büköt részesítették előnyben, a románok leginkább Hajdúszoboszlón és Gyulán fürdőztek. A német és osztrák vendégek mellett Hévízen sok cseh vendéget is köszönthettek. Fürdővárosaink közül a hazai vendégek a legtöbb éjszakát Hajdúszoboszlón töltötték.

Az ünnepi időszak várhatóan tovább emeli a fürdővárosok forgalmát, hiszen például a családoknak is kedvelt úti céljaik ilyenkor a wellness-szállodák és az élményfürdők.

A konferenciavárosok rangsorában Budapest maga mögé utasította Montrealt és Isztambult is

A hivatásturizmusban Budapest kiemelt szerepet játszik, az elmúlt évben a fővárosban tartott nemzetközi konferenciák közel 86 százalékát és a belföldi szervezésű események 51 százalékát is Budapest fogadta.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.